A Fidesz nem szavazta meg, hogy különbíróság vizsgálja az oroszok háborús bűneit

  • narancs.hu
  • 2023. január 20.

Külpol

Persze nélkülük is megvolt az elsöprő többség.

Az Európai Parlament képviselői csütörtökön nagy többséggel elfogadott állásfoglalásban követelik, hogy az orosz politikai és katonai vezetést vonják felelősségre az Ukrajnában elkövetett háborús bűntettekért. Az EP felszólítja a tagállamokat, hogy támogassák egy különleges bíróság létrehozását e célból – írja az Euronews. A lap úgy tudja, a Bucsában, Irpinben és számos más ukrán városban elkövetett háborús brutalitás kivizsgálására létrehozandó különbíróságot a Fidesz EP képviselői nem szavazták meg .A  bolgár szocialisták és más radikális jobboldali tagok nemmel szavaztak. Végül 472 igen, 19 nem és 33 tartózkodás mellett így is elfogadták a javaslatot.

„A Fidesz EP-képviselői tehát szavakban a béke pártján és az Európai Unió egysége mellett állnak. Tettekben azonban Putyin és oligarchái mellett állnak, az Európai Unió egységét pedig rendszeresen, legtöbbször sunyin kikezdik” – kommentálta Ujhelyi István szocialista EP képviselő.

Az Európai Bizottság terve egy „nemzetközi ügyészség” létrehozása lenne, ami Oroszországban és Fehéroroszországban is vizsgálhatja a háborús bűncselekményekre utaló nyomokat. 2022 végi adatok szerint Ukrajna több mint 58 ezer potenciális orosz háborús bűncselekmény – gyilkosságok, emberrablások, válogatás nélküli bombázások és szexuális támadások – ügyében folytat vizsgálatot.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.