Interjú

„A Merkel-éra lecsengése következik”

Wolfgang Merkel politológus

  • B. Simon Krisztián
  • 2018. február 25.

Külpol

A szociáldemokraták pártgyűlése áldását adta a nagykoalícióra, de még két-három hónapig biztosan csak ügyvivő kormánya lesz Németországnak. A neves német politológust arról kérdeztük, hol tartanak a koalíciós tárgyalások, van-e még politikai jövője Angela Merkelnek, és miért jár Orbán annyit a németekhez.

Magyar Narancs: Akár a szocdemekkel, akár korábban a szabaddemokratákkal és a zöldekkel, jó ideje csak a belpolitikai civakodás határozza meg a koalíciós tárgyalásokat. Miért?

Wolfgang Merkel: Németországban, akárcsak a legtöbb demokráciában, a belpolitikai témák határozzák meg a választásokat. Nagyon kivételes időszaknak kell lennie ahhoz, hogy ez másképp legyen: a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Willy Brand keleti politikája, az Ostpolitik idején volt ilyen. S talán még Gerhard Schröder kancellársága idején, 2002–2003-ban az iraki háború idején, de azóta nem volt hasonló. Az Európai Unió kérdései is alárendelt szerepet játszanak. Ha ma megnézzük a nagykoalícióról szóló tárgyalásokat – amelyek valójában már csak formálisan szólnak nagykoalícióról, hiszen alig 56 százalékos „kiskoalíció” jöhet csak létre a CDU/
CSU és az SPD összefogásával –, akkor a legfontosabb témák az adók, a menekültek, valamint a munkaerőpiac és a szociálpolitika.

MN: Vasárnap az SPD gyűlésén a delegáltak többsége megszavazta, hogy folytatódjon a koalíció. Tényleg minden sínen van?

WM: Nem. Legkorábban március végére lesz új kormány akkor is, ha jól haladnak a tárgyalások. De könnyen problémásokká is válhatnak, hiszen az SPD megosztott, a delegáltak szűk többsége biztosította támogatásáról a koalíciót, de a párton belüli hangulat arra készteti a vezetést, hogy több szociáldemokrata értéket próbáljon belealkudni a kormányprogramba, mint amennyiben az előzetes tárgyalások alatt a CDU-val megállapodtak. Ilyen területek lehetnek a munkaerőpiac, az egészségügy és az oltalmazotti státuszú menedékkérők családegyesítése, ahol valamennyi szimbolikus engedményt még megpróbálhatnak kiharcolni, sőt, talán még az adópolitikába is belenyúlnának.

MN: Milyen esélyeik vannak az esetleges új ötleteknek?

WM: Az előzetes tárgyalások alatt ugyan megegyeztek a sarokpontokról, de a valódi koa­líciós tárgyalások még csak most kezdődnek, így valamennyit még lehet itt-ott változtatni. Az SPD-nek pedig pont a megosztottsága erősíti az alkupozícióját, hiszen a CDU látja, hogy rengeteg szociáldemokrata elégedetlen a tárgyalások jelenlegi állapotával, ők pedig még megtorpedózhatják a koalíciót, ha a CDU nem hajlandó engedni. Ha pedig a tárgyalások befuccsolnak, az nagy valószínűség szerint új választások kiírását teszi szükségessé, ami se a CDU-nak, se Merkelnek nem lenne előnyös, hiszen könnyen lehet, hogy akkor a párt támogatottsága 30 százalék alá esik, és egyáltalán nem biztos az sem, hogy Merkel még egyszer indulhat a kancellári székért.

MN: Ez a megosztottság nem jelenthet még problémákat az SPD-nek? A párt ifjúsági szervezete, a Jusos például azt ígérte, hogy folytatja a koalíciókötés elleni kampányát.

WM: A párt prominensei közül senki nem ellenzi hangosan a koalíciós tárgyalásokat, ezért nem volt más, akit a média felkaphatott volna, csak a Jusos vezetőjét, Kevin Kühnert. Attól viszont, hogy most sokat lehet róla hallani, nem jelentős figura. A tárgyalások kimenetelére nézve az a legnagyobb veszély, hogy a tagság hogyan szavaz, ha a CDU nem tesz több engedményt.

MN: Hogyan ítéli meg Angela Merkel, Horst Seehofer és Martin Schulz politikai jövőjét?

WM: Angela Merkel lehetőségei korlátozottak, igazán csak akkor van esélye megmaradni a politikában, hogyha összejön a nagykoalíció. De még akkor sem biztos, hogy végigcsinálja a ciklust, könnyen lehet, hogy a felénél átadja a hatalmat. Seehofernek egyáltalán nincs már jövője, a miniszterelnöki poszton Bajorországban Markus Söder váltja, aki egy új generációt képvisel. Hogy Schulzra mi vár, azt még nehéz megmondani. Nem az az erős pártvezető, akire az SPD-nek pillanatnyilag szüksége lenne, ám nincs senki, aki a helyére léphetne. Összesítve tehát: egyik koalícióra készülő párt élén sem áll olyan ember, aki a párt jövőjét szimbolizálná.

MN: A CDU-ban ki lehetne Merkel utóda?

WM: Angela Merkelnek sikerült a konkurenseit idejekorán marginalizálnia, többen ki is szálltak, mint Roland Koch, Hessen tartomány egykori miniszterelnöke, vagy Friedrich Merz, a CDU korábbi frakcióvezetője. A kancellári hivatalt vezető Peter Altmaier túlságosan a merkeli vonalat vinné tovább, nincsenek valódi kontúrjai, a konzervatívabb oldalon Thomas de Maizière főleg a bevándorlás és a belpolitika terén szigorítana, de ő sem élvez osztatlan támogatást. A következő generációból ott van Jens Spahn, de neki nem lesz elég két-három év, hogy felkészüljön a kancellárságra.

MN: De ha nincs senki, aki a helyére lépjen, akkor nem lehet mégis esély arra, hogy egy újabb sikeres ciklus után Merkel ismét nekivágjon majd?

WM: Nem lehet. Egy parlamentáris demokráciának amúgy sem tesz jót, ha valaki 16 évnél is tovább kormányoz. Merkel a kormányzása utolsó stádiumába került, és most már nem hiszem, hogy új erőre kapna, valószínűbb, hogy a Merkel-éra lecsengését fogjuk látni.

MN: Akkor nem fogja Helmut Kohlt behozni.

WM: Kohl pontosan 16 évig kormányzott, de az ő utolsó két-három évét a pangás jellemezte. Az SPD hatalmas fölénnyel nyerte az 1998-as választást, mert már látni sem bírta senki Kohlt.

MN: A jelenlegi külügyminiszter, Sigmar Gabriel nem tud visszatérni az SPD élére?

WM: Gabriel mindenképpen jobb hatalompolitikus, és a helyzeteket is jobban tudja elemezni, mint Schulz. Viszont rengeteg kritikusa van a pártban – ők nem hagynák visszatérni. Ha valaki, akkor a párt frakcióvezetője, Andrea Nahles lehetne Schulz utódja.

MN: Mit jelent a szocdemek és a kereszténydemokraták támogatottságára nézve, ha újra belevágnak egy nagykoalícióba? Folytatódik a szavazatvesztésük?

WM: Alapvetően két mintázat lehetséges. Egyrészt az ország gazdasági helyzete évtizedek óta nem volt ennyire jó, mint most, szóval a kormánynak van lehetősége arra, hogy alkosson valamit, és jobban összehozza az embere­ket egy jó szociál-, gazdaság- vagy kultúrpolitikán keresztül – már, ha nem jön egy újabb menekültválság. Másrészt viszont, és ennek talán nagyobb a valószínűsége, egy újabb nagykoalíció megerősítheti a kis pártokat, és felgyorsíthatja a néppártok eltűnésének folyamatát. Nagyon kevés néppárt maradt mára Európában, a Fidesz talán az egyetlen, amely még mindig könnyedén abszolút többséget szerezhet, és a társadalom minden szegmensében vannak támogatói.

MN: Mire számítsunk a szélsőjobboldali AfD-től? Még tovább erősödhetnek?

WM: Nem fognak eltűnni a süllyesztőben, az 5 százalékot megütő pártok ugyanis Németországban a politikai élet állandó részévé válnak. Azt nem gondolom, hogy olyan erősekké válhatnak, mint az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), annál Németországban sokkal élőbb még a náci korszak emléke – ha ők nem is nevezhetők náciknak, a szélsőjobbal rokon nézeteket valló pártok nem tudnak elfogadottá válni a társadalom többsége előtt. Az AfD nagyjából akkora párt lesz, mint az FDP vagy a Zöldek – 20 százalék fölé nem tudnak kerülni.

MN: Ugyanakkor a CDU vagy az FDP programjára is komoly hatásuk lehet: egyre inkább jobbra tolják őket.

WM: Az AfD a teljes német politikai rendszert jobbra tolta, legalábbis kulturális, bevándorlási és menekültügyi kérdésekben. Ez az SPD programján is nyomot hagy, hiszen a párt tudja, hogy az alsóbb osztályokból jövő választóik is fogékonyak az effajta üzenetekre – nem hiába pártolt át számos munkásosztálybeli választójuk az AfD-hez. Tulajdonképpen a Zöldeken és a Balpárton kívül minden politikai párt érzékelni fogja az AfD jelenlétét.

MN: Mit jelent Németországnak, hogy ilyen hosszú ideje csak ügyvivő kormánya van?

WM: A német demokrácia erős, az ügyvivő kormány is teszi a dolgát, de a késedelem akkor is kihat a nagy pártok és a kormányzati intézmények renoméjára. Uniós szinten Németország pedig adós azzal, hogy választ adjon Emmanuel Macron reformkezdeményezésére.

MN: Ha lesz új kormány, az hogyan reagálhat Macron reformterveire?

WM: Merkelék nagy valószínűséggel nem támogatják majd teljes mellszélességgel e reformokat, főleg nem az eurózóna közös költségvetésének létrehozását. Az SPD-nek hiába tetszene az ilyesmi, sem a CDU, sem a választók többsége nem tudna a gondolattal megbarátkozni. Ekkor pedig nyilvánvaló lesz, hogy a németek és a franciák elképzelései között továbbra is lényegesek a különbségek. Nem nagyon hiszek e reformok a sikerességében.

MN: Az mit jelent, hogy Wolfgang Schäuble már nem pénzügyminiszter? Nem azt jelzi, hogy Angela Merkel esetleg nyitott lenne az eddigi EU-politikáját újragondolni?

WM: Merkel mindig a közhangulathoz igazítja a kormányzását. Tudja jól, hogy a németek nagy része úgy véli, az ország túl sokat fizet be az EU-ba, a többi tagállamnak pedig a német fiskális politikát kellene átvennie, és akkor nem lenne semmi baj. Sőt, Németországban a közgazdászok jelentős része is a schäublei állásponton van. Egy új pénzügyminiszter aligha változtat ezen.

MN: Arról ki tehet, hogy a zöldekkel és liberálisokkal tervezett, úgynevezett Jamaica-koalíció végül nem jött létre?

WM: Alapvetően az FDP. Leginkább taktikai okokból hagyták ott a tárgyalásokat, mivel úgy látták, a Zöldek és a kereszténydemokraták túlságosan is jó megértik egymást, így csak mellékszerepet játszhattak volna a kormányban. A másik ok az lehetetett, hogy a CSU nem tudta elfogadni a Zöldek menekültpolitikáját.

MN: A választások óta eltelt hónapokban Orbán Viktor többször is ellátogatott Németországba – a többi közt volt a CSU-nál Bajorországban, de ellátogatott Stanislaw Tillichhez, az azóta leköszönt szász tartományi miniszterelnökhöz is. Szijjártó Péter külügyminisztert pedig német kollégája, Sigmar Gabriel fogadta. Mi lehet ezeknek az utaknak a hátterében?

WM: A CSU belpolitikai játszmái. Orbán mint szimbólum elég hatásos, ezért előszeretettel használják eszközként az erősen konzervatív körök, elsősorban Bajorországban, de Szászországban is. Hogy Gabriel miért látta vendégül a teljesen ismeretlen magyar külügy­minisztert, azt nem lehet a látogatás szimbolikus értékével magyarázni – sokkal valószínűbb, hogy szakmai kérdésekről tárgyaltak. Gabriel az EU keleti perifériáján elhelyezkedő országokat folyamatosan próbálja aktívabb együttműködésre sarkallni.

MN: Orbán nyilván kihasználja ezt a helyzetet.

WM: Persze, ez egy szimbiotikus kapcsolat, amit az előnyére fordíthat otthon és az EU-ban is. Így tudja például mutatni, hogy ő nem egy pária, nem a demokrácia ellensége, hanem épp ellenkezőleg, a legerősebb európai pártcsalád tagja, a német kormánypárt szövetségese. A CSU-nak valószínűleg ezzel semmi baja. Persze, ha az új kormány felállt, már nem sok mindent tud tenni Németországban, hiszen a korábbi helyi értékét elveszíti.

Névjegy

Wolfgang Merkel a Humboldt-Universität zu Berlin politológusprofesszora, valamint a Wissenschaftszentrum Berlin für Sozialforschung (WZB) demokráciaprogramjának igazgatója. Tanított és kutatott egyebek mellett a Harvardon, valamint több német egyetemen, így a heidelbergin, a mainzin és a bie­lefeldin is.

Figyelmébe ajánljuk