A román parlament Trianon-emléknappá nyilvánította június 4-ét

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. május 13.

Külpol

Aznap ki kell tűzni a román zászlót a köztereken.

Megszavazta a bukaresti képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely a "trianoni szerződés napjává" nyilvánítja június 4-ét Romániában.

A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, amelyhez az állami és helyi hatóságok logisztikai, vagy költségvetési támogatást nyújthatnak. A trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvényekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én, az első világháborút lezáró, Magyarország határait kijelölő békeszerződés évfordulóján kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját.

A Trianon-törvényt 235 szavazattal 21 ellenében és 25 tartózkodás mellett szavazta meg a bukaresti képviselőház, hatályba lépéséhez pedig már csak az államfő aláírására van szükség.

A törvényjavaslatot a román diplomáciát 2012 és 2014 között irányító Titus Corlatean szociáldemokrata szenátor és Serban Nicolae, a - tervezet beterjesztésekor még kormányon lévő - Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi szenátusi frakcióvezetője terjesztette a parlament elé.

A tervezetet a jelenleg kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) is támogatta. Daniel Gheorghe liberális parlamenti képviselő úgy vélekedett: Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek le kellene cserélnie az irodájában található régi térképeket, és el kellene fogadnia: idejétmúlt, igazságtalan és nevetséges minden olyan próbálkozás, amely a Trianon előtti állapotok helyreállítására irányul.

A tervezet képviselőházi vitája során Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy értékelte: teljesen haszontalan törvényről van szó, napirendre tűzése pedig része a magyarellenes versengésnek, amelyet három hete indított az államfő.

Június 4. Magyarországon 2010 óta a "nemzeti összetartozás napja."

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.