Észak-Korea ballisztikus rakéta kilövésére készülhet

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. szeptember 24.

Külpol

Erre utaló jeleket észlelt a dél-koreai hadsereg.

A dél-koreai hadsereg olyan jeleket észlelt, amelyek arra utalnak, hogy Észak-Korea tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta (SLBM) kilövésére készülhet.

"Szorosan figyelemmel kísérjük Észak-Korea SLBM-hez kapcsolódó létesítményeit és tevékenységét, és fenntartjuk a teljes készültséget" - közölte a dél-koreai hadsereg. A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint a kilövés előkészületeire utaló tevékenységet szeptember 21-én és 22-én észlelték az Észak-Korea keleti partvidékén fekvő Szinpóban.

A helyzetről tájékoztatták a dél-koreai elnököt, aki tengerentúli látogatásának utolsó állomásán, Kanadában tartózkodik. Az államfő utasította a hadsereget, hogy azonnal reagáljon, ha Phenjan provokációt hajt végre.

A Ronald Reagan amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó pénteken futott be Dél-Korea keleti kikötővárosába, Busanba, hogy öt év után először vegyen részt közös gyakorlatokon a Koreai-félsziget melletti vizeken. Ugyancsak pénteken egy magas rangú amerikai tisztviselő nem zárta ki, hogy Észak-Korea nukleáris kísérleteket hajthat végre Kamala Harris amerikai alelnök jövő heti dél-koreai és japán útja idején.

Észak-Korea május 7-én, három nappal Jun Szuk Jol dél-koreai elnök beiktatása előtt tesztelt egy SLBM-et Szinpo partjainál.

A Johns Hopkins Egyetem 38 North kutatócsoportja napokban készült műholdfelvételek alapján úgy vélte, hogy Észak-Korea egy új, ballisztikus rakéták szállítására alkalmas tengeralattjáró vízre bocsátására készül - közölte jelentésében a Yonhap.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.