Francia választások, exit poll: Macron pártja elveszíti abszolút többségét, történelmi áttörést ér el a szélsőjobb

  • narancs.hu
  • 2022. június 19.

Külpol

Lezárták az urnákat Franciaországban, íme, az előzetes eredmények.

Az első becslések szerint a Macron mögött álló Együtt! (Ensemble!) összesen 224 képviselői helyet szerez a francia parlamentben, azaz elveszíti az abszolút többségét, hiszen így kevesebb mint 289 mandátumhoz jut, tehát nem lesz képes egyedül megszavazni a kormány törvényjavaslatait – írja a Le Monde.

A kommunistákat, a zöldeket, a szocialistákat és a radikális baloldalt tömörítő baloldali összefogás (NUPES) 149 mandátumot szerez, és ezzel a nemzetgyűlés fő ellenzéki erejévé válik.

A Marine Le Pen mögött álló Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National) az első becslések szerint történelminek számító 89 mandátumot ér el, ami lehetővé teszi a szélsőjobboldali párt számára, hogy bizalmatlansági indítványokat nyújtson be (ehhez 56 képviselőre van szükség), és hogy az Alkotmánytanácshoz forduljon a törvényhozás ügyében (ehhez 60 képviselőre van szükség).

A jobboldalon a Köztársaságiak (Les Républicains) képviselőcsoportja 78 mandátumot szerez (ezzel 22 mandátumot veszít, eddig 100 képviselője ülhetett a parlamentben), amivel végül is elkerülte az ennél is nagyobb veszteséget, és így akár még támogató erő is lehet az elnöki tábor számára.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.