Giorgia Meloni: Nem hagyunk fel Ukrajna támogatásával

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 8.

Külpol

Az olasz miniszterelnök álláspontja ezután sem fog közeledni Orbánéhoz.

„Olaszország soha nem hagy fel Ukrajna támogatásával” – mondta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a Comói tó szomszédságában megrendezett Cernobbio Forumon szombaton.

Az olasz kormányfő szerint Ukrajna támogatása az Oroszország által indított háborúban nemcsak erkölcsileg helyes, hanem nemzeti érdeket is szolgál, mivel a megóvását célozza azoknak a szabályoknak, amelyek egy ország nemzeti integritását védik.

„Ez egy olyan döntés, amely nem fog megváltozni” – szögezte le. Hangsúlyozta, hogy Kínának és Indiának is szerepet kell vállalnia a háború lezárására tett nemzetközi erőfeszítésekben. Ukrajna semmiképpen sem hagyható ki a béketeremtés folyamatából, és az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás tette lehetővé, hogy majdan béketárgyalások kezdődjenek Kijev és Moszkva között. Amíg Oroszország folytatja offenzíváját, addig nem ül tárgyalóasztalhoz, ezért patthelyzetet kell teremteni – vélekedett Meloni.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a fórumon felszólalva azt mondta: Ukrajnának szövetségesei teljes támogatására van szüksége ahhoz, hogy erős pozícióba kerüljön az esetleges jövőbeni béketárgyalásokon Oroszországgal.

A Cernobbio Forumon Orbán Viktor is részt vett, és az Európa által gyanakodva figyelt vezető érdekes dolgokat mondott. Amikor az orosz-ukrán háborúra terelődött a szó, Orbán először is leszögezte, hogy „nem ez az első háborúm”, majd röviddel később arról beszélt, hogy „van tapasztalatom abban, hogyan kell menedzselni egy háborút”. Hogy mi a retkes fenére gondolt – esetleg az infláció hasba rúgására, a Soros-terv lefülelésére vagy a lélegeztetőgépek kényszersorozására –, arról azóta is csak találgatnak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.