Joe Biden burkoltan utalt rá, hogy újraindulna az elnökválasztáson

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. április 10.

Külpol

De az is lehet, hogy csak nagyon szeret tojást gurítani.

Joe Biden amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Ház hagyományos húsvéti tojásgurító eseményének megnyitóján úgy nyilatkozott, hogy még legkevesebb három, négy, de akár öt ilyen rendezvényen is szeretne részt venni, amivel arra utalt, hogy újraindulna az elnökválasztáson.

Biden, aki tavaly töltötte be a 80. életévét, az eseményen egy újságírói kérdésére válaszolva ugyanakkor annyit ismételt csak meg, hogy tervezi az indulást az újraválasztásért, de „még nem állnak készen ennek bejelentésére.”

Az elnök 78 éves volt beiktatásakor, amivel a legidősebb elnökként vette át a hivatalt az Egyesült Államok történetében.

Az elnök és felesége helyi idő szerint reggel nyitotta meg a Fehér Ház erkélyéről a gyerekek számára szervezett tojásgurítást, amely 145 éves hagyomány. Az idei eseményre mintegy 30 ezer embert várnak az elnöki rezidencia déli parkjába, ahol reggel 7 és este 7 óra között kilenc turnusban érkeznek a kisorsolt családok. A rendezvényen különböző programokat kínálnak a gyerekek számára. Maga a tojásgurítás egy ügyességi feladat, amelynek lényege, hogy a kijelölt pályán egy bottal kell végigterelni a tojást.

Az idei esemény kiemelt témája az oktatás, amelyet a first lady, Jill Biden választott, aki korábban maga is tanárnő volt.

A tojásgurítás hagyománya 1878-ból származik, amikor az akkori elnök, Rutherford B. Hayes húsvét alkalmából megnyitotta a Fehér Ház kertjét a gyerekek előtt, akiket a törvényhozás, a Capitolium parkjából jogszabályban tiltottak ki. A hagyomány szerint az elnök azt mondta, hogy aki a Fehér Ház kertjén szeretné végiggurítani a húsvéti tojást, szabadon megteheti azt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.