Két gázai iskolát is légicsapás ért, palesztin források szerint legalább ötvenen meghaltak

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. december 4.

Külpol

Az épületekben civil menekültek tartózkodtak.

Gázai övezet határára látogatott az izraeli védelmi miniszter a Hamász terrorszervezet elleni háború 59. napján, és a harcok folytatását ígérte a hadicélok eléréséig – írja a helyi média hétfői beszámolóira hivatkozva az MTI.

Joáv Galant az övezet határáról szemlélte meg a Szadzsaijában és Dzsebáliában, Gáza északi részén zajló csatákat. Hangsúlyozta,  az izraeli csapatok nem hagyják el a térséget a terrorista infrastruktúra teljes felszámolása előtt. A védelmi miniszter elismerően szólt a hadsereg tevékenységéről, és kijelentette, harcolni fognak a kitűzött célok eléréséig.

Palesztin források szerint legalább ötven ember meghalt és több százan megsebesültek Gáza Daradzs negyedében, amikor légicsapás ért két iskolát.

Az épületekben civil menekültek tartózkodtak. A jelentés szerint a mentőcsapatok súlyos nehézségekbe ütköztek az intenzív tüzérségi harcok miatt, amikor megközelítették az iskolákat, hogy evakuálják a sebesülteket és elszállítsák a holttesteket. 

Az izraeli repülőgépek súlyos és folyamatos légicsapások sorozatát indították Hán-Junisz és Rafah ellen is az övezet déli részén, az egyiptomi határ közelében. Tudósítások szerint több tucat harckocsit és páncélozott szállító járművet lehetett látni Hán-Junisztól északra. Mindeközben a palesztinok egyszerre lőtték rakétákkal Izrael középső részét és északi határvidékét. A vaskupola védelmi rendszer a támadást elhárította, egy repesz azonban egy iskola udvarára zuhant Gané Tikva városban.

(Címlapképünkön: Palesztin gyerekek játszanak becsapódó izraeli rakéták füstjének előterében a Gázai övezet déli részén 2023. december 4-én. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.