Kiszáll Bloomberg az elnökválasztásból

  • narancs.hu
  • 2020. március 4.

Külpol

Számítani lehetett rá, rossz eredményt ért el a szuperkedden.

Szerdán bejelentette Michael Bloomberg, hogy felfüggeszti kampányát, amit a demokrata elnökjelöltségi posztért folytatott – írja az Axios nyomán a 444.hu. A portál megjegyzi, hogy számítani lehetett erre a döntésre, hiszen a New York-i milliárdos rosszul szerepelt a szuperkedden.

A hírt közleményben erősítette meg Bloombert, aki elmondta: végig hitt abban, hogy Donal Trumpot úgy lehet legyőzni, ha egységesen beállnak egy jelölt mögé, akinek erre a legnagyobb esélye van, és a keddi eredmények után úgy tűnik, hogy ez az illető Joe Bidem.

 

Figyelmébe ajánljuk

Kiszúrt autókerekek, leszaggatott plakátok, feljelentések - így várja a választást Ágasegyháza

A Bács-Kiskun megyei községben 2010 óta Füredi János a polgármester, akinek az előterjesztésére a képviselő-testület megtiltotta, hogy a kampány ideje alatt a jelöltek választási fórum céljából kibéreljék a település közintézményeit. Ez ellen, illetve a településen eluralkodott közhangulat miatt tüntettek egy maroknyian a napokban, két független polgármesterjelölt felhívására.