„Kit érdekel, nem vagyok svéd” – Szijjártót a demokráciáról kérdezték

  • narancs.hu
  • 2021. december 12.

Külpol

A miniszter szerint elfogadhatatlan, hogy megkérdőjelezik a magyar demokráciát. 

„Hogy őszinte legyek, az, hogy milyen a demokrácia státusza Svédországban, nem érdekel, ez a svéd népet kell, hogy érdekelje, és ha a svédeket nem érdekli, hogy valaki miniszterelnök lehet a szavazatok egynegyedével a parlamentben, akkor erről megvan a véleményem, de kit érdekel, nem vagyok svéd” – mondta Szijjártó Péter a svéd állami televízióban, aminek egy részletét a külügyminiszter tette közzé Facebookon

A televízió riportere a Freedom House és a Gothenburg Egyetem által készített demokrácia indexről faggatta a minisztert, mely szerint Magyarország már nem tekinthető teljesen demokratikos országnak. Szijjártó szerint ez a kijelentés sértő, a magyar demokrácia megkérdőjelezése pedig elfogadhatatlan. Hozzátette, a Fidesz három választást nyert meg egymás után, az emberek támogatják, amit csinálnak. 

„Ezt lehet szeretni vagy nem szeretni, mert ez a politika, de demokratikus jellegében a tevékenységünk nem kérdőjelezhető meg. A demokrácia azt jelenti, hogy az, amit a kormány csinál, a nép általi felhatalmazáson alapul” – mondta. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot! 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.