Kivágtak félmillió fát, így fér el a Tesla gyára

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 22.

Külpol

A klímaaktivisták tiltakoznak, egy elemző szerint azonban még így is hozzájárul a gyár a környezet védelméhez.

2020 és 2023 között 3,29 millió négyzetkilométernyi erdő, körülbelül 500 ezer fa tűnt el Berlin mellett azon a területen, ahol a Tesla óriásgyára épül – írja a 24.hu a Guardian információi alapján.

Az elektromos autókat gyártó üzem terjeszkedése ellen korábban tüntettek, most is tiltakoznak.

Klímaaktivisták faházakba költöznek be az építkezés területén. Márciusban felgyújtottak egy vilanypóznát, emiatt néhány napra leállt a munka. A tiltakozók azzal érvelnek, hogy a Tesla nem csak Németországban rombolja a környezetet, hanem a fémbányászat révén globális károkat is okoz. 

Bár sok fát tényleg ki kellett vágni az építkezés miatt, az, hogy a robbanómotoros autókat elektromos járművekre cserélik, végső soron pozitív hatással lesz a környezetre – ezt Antoine Halff, a Kayross nevű, környezetvédelemmel foglalkozó cég vezető elemzője nyilatkozta. Úgy számolt, a kivágott fák annyi szén-dioxidot tudtak volna megkötni, amennyit 2800 gépjármű bocsát ki. Ez a szám a töredéke a Tesla által egy negyedév alatt elkészített autók számának. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.