Magyarország nem engedi, hogy a területén keresztül uniós fegyvereket szállítsanak Ukrajnába

  • narancs.hu
  • 2022. február 28.

Külpol

„A magyar emberek nem akarják ezt a háborút” – mondta Szijjártó Péter Koszovóban. 

Magyarország hozzájárult, hogy az Európai Unió fegyvereket szállíthasson Ukrajnába, de a kormány ebben kétoldalú alapon nem vesz részt, és nem engedélyezi halált okozó fegyverek átszállítását hazánk területén – jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pristinában.

A tárcavezető a koszovói kollégájával, Donika Gervalla-Schwarzcal közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a kormány vasárnap hozzájárult az úgynevezett Európai Békekeret (EPF) aktiválásához, amelynek nyomán az EU fegyvereket szállíthat Ukrajnába, azonban világossá tette, hogy Magyarország nemzeti, kétoldalú alapon nem fog így tenni.

„Ma pedig egy újabb döntést hoztunk, amelynek értelmében nem engedélyezzük a halált okozó fegyverek átszállítását Magyarország területén, tekintettel arra, hogy ezek a szállítmányok könnyen válhatnak célpontjává katonai támadásoknak”

– közölte, fontosnak nevezve, hogy hazánk ne keveredjen bele a szomszédban zajló háborúba. „Ezt a döntésünket Magyarország, valamint a kárpátaljai magyar közösség biztonsága indokolja” – jelentette ki.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy eközben Magyarország történetének egyik legnagyobb humanitárius segélyakcióját készítik elő, amelynek keretében 600 millió forint értékben küldenek segélyt Kárpátaljára, többek között vizet, élelmiszereket, babaápolási és higiéniai termékeket. Szavai szerint erre a humanitárius katasztrófa megelőzése érdekében van szükség. „A magyar emberek nem akarják ezt a háborút. Békét akarunk a szomszédságban és a térségben egyaránt” – hangsúlyozta.

(Címlapképünk forrása: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”