Megnyílt a Jeruzsálembe költöztetett amerikai nagykövetség

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. május 14.

Külpol

Közben folyamatosan emelkedik a Gázai-övezetben kirobbant összecsapások halálos áldozatainak a száma.

Az Egyesült Államok hétfőn hivatalosan megnyitottnak nyilvánította izraeli nagykövetségét Jeruzsálemben, ahová annak jeleként költöztették át a képviseletet, hogy Washington elismerte a várost Izrael fővárosának.

Mindeközben huszonnyolc palesztin tüntető veszítette életét a Gázai övezet határánál kirobbant összecsapásokban hétfőn - közölte a gázai egészségügyi minisztérium.

A 28 halálos áldozattal így hatvan fölé emelkedett a tiltakozások márciusi kezdete óta az izraeli katonák által lelőtt palesztinok száma. A hétfői tüntetés sérültjei között van hat újságíró, köztük az algériai tévé tudósítója is. A palesztinok több mint tíz ponton tüntetnek a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó határkerítésnél.
A hadsereg zárt katonai övezetnek nyilvánította a gázai határvidéket, ahol minden tevékenységet engedélyhez kötnek a következő napokban, de a civil lakosság számára nem jelentettek be korlátozásokat.

Ahogy arról reggel írtunk az al-Kaida is fenyegetőzni kezdett az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költözése miatt. Az övezetet több mint tíz éve irányító radikális iszlamista Hamász szervezet pedig általános sztrájkot hirdetett, zárva vannak az üzletek és a kormányhivatalok az övezetben.

Az izraeli 10-es televízió szakértője szerint az izraeli hadseregben egyrészt attól tartanak, hogy a fiatal fegyvertelen gázaiakat maguk előtt tolva a tömegek áttörik a határkerítést, és nyomukban a Hamász fegyveresei behatolnak izraeli területre, másrészt attól, hogy izraeli katonákat ejtenek túszul a határ túloldaláról.

A hétfői áldozatok között volt három palesztin fegyveres is, akik az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint robbanószerkezetet próbáltak telepíteni a határnál. Izrael bombázta a Hamász egyik katonai állását is, ahonnan előzőleg katonákra lőttek. 
A Gázai övezet mellett Ciszjordániában is tömegtüntetések kezdődtek egyrészt az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése ellen, másrészt Izrael Állam megalapításának 70. évfordulója miatt. A Háárec honlapjának jelentése szerint a ciszjordániai Rámalláhból tömeg indult meg a Jeruzsálem határában található kalandiai ellenörző ponthoz. Kora délután mintegy negyvenezren tüntettek Gázánál, de az izraeli biztonsági erők százezer palesztin tiltakozóra számítanak. Izrael minden tervezett katonai gyakorlatot felfüggesztett, a katonákat a várható összecsapásokhoz vezénylik. Egyiptom is készültséget rendelt el gázai határánál.

Oroszország is megszólt az ügyben: attól tart, hogy az Egyesült Államok nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése a feszültség növekedéséhez vezethet a térségben. Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva "rövidlátó" és "a nemzetközi közösség többségével szemben álló" döntésnek nevezte az amerikai követség Jeruzsálembe történő átvitelét, ami szerinte jelentős, áldozatokkal járó konfrontációhoz vezethet Izrael és a palesztinok között.

Trump tavaly decemberben döntött az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről. Cikkünk e lépés tágabb kontextusáról itt olvasható.

A felejthetetlen Jeruzsálem

A múlt szerdán Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, s ennek megfelelően nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe fogja költöztetni. Az Egyesült Államok elnöke ezzel óriási viharokat keltett az egész világon.

 

Lead-kép:MTI/EPA/Abed al-Haslamun

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.

High-tech a pusztában?

Tudományos technológiai parkot terveznek komoly egyetemi háttérrel, a beruházást előzetesen majd’ 12 milliárd forintra becsülik. Mindezt Békés megye egyik leghátrányosabb településére, Pusztaföldvárra „álmodták meg”. Az összeg több mint fele a kormánypárti polgármester cégére menne.