A fél világ a meggyilkolt szlovák újságírót, Ján Kuciakot gyászolja

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. március 5.

Külpol

Eközben Robert Fico miniszterelnök a szlovák állam destabilizációjára törő erőkről beszél. És SOROS!

A szlovák állam teljes destabilizációjára tett kísérletnek nevezte Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn, ami Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és barátnője „meggyilkolása után történt”.

A kormányfő erről azzal összefüggésben beszélt a sajtónak a pozsonyi kormánypalotában, hogy Andrej Kiska szlovák államfő vasárnap az újságíró-gyilkosság után az országban kialakult „feszült helyzetre” hivatkozva javaslatot tett a kormány széles körű átalakítására vagy előre hozott választások kiírására. A miniszterelnök még vasárnap elutasította Kiska javaslatát, azt a demokratikus választási eredmények megtagadásának minősítve.

Fico szerint az elnök az ellenzéki oldalra állt és államcsínyt akar, de nemcsak ettől borult ki, hanem számon kérte, hogy miről egyeztetett tavaly szeptemberben Soros Györgynél tett látogatása során, és a találkozóra miért nem vitt senkit magával a külügyminisztériumból.

„Ami az újságíró és barátnője meggyilkolása után történt, azt jelzi, hogy kísérlet zajlik az állam teljes destabilizációjára, próbálkoznak vele, és efelől nem kell, hogy kétségeink legyenek” – mondta Robert Fico.

Kiska tárgyalásokat kezdeményezne a politikai pártokkal arról, hogyan képzelik el az ország jövőjét. A megválasztása óta Robert Fico politikai ellenlábasának számító államfő ezt azzal indokolta, hogy vasárnap beszélt a kormányfővel, és az egyeztetés során világossá vált, hogy a helyzet rendezéséről különbözőek az elképzeléseik.

Figyelmébe ajánljuk