Most már a „baráti” Németország is megüzente Orbánnak: eddig és ne tovább!

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. február 16.

Külpol

A német kormány egyik államminisztere szerint aggályos a Stop Soros-törvénycsomag.

A német szövetségi kormány szerint aggályos a Stop Soros elnevezésű törvényjavaslat. Michael Roth, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere csütörtökön tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a kormány jogszabályjavaslatai megnehezítik, és

talán lehetetlenné is tehetik a menekülteket és menedékkérőket segítő civil szervezetek társadalmi munkáját.

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa hozzátette, hogy az aggályokat „félreérthetetlenül” kifejezésre juttatta a magyar kormány előtt. Roth azt is mondta, hogy akár valamilyen oktatási projektről, akár a szociálisan rászorulók támogatásáról, a menekültek vagy a nemzeti kisebbségek ügyéről van szó,

„a demokrácia abból él, hogy az emberek kiállnak meggyőződésük mellett”.

Michael Roth a CEU-n

Michael Roth a CEU-n

Fotó: MTI/Mohai Balázs


Michael Roth nyilatkozata szerint az Európai Unió a négy közös alapszabadság tiszteletére és védelmére kötelez, határokon innen és túl: „Csak egy élő és kritikus civil társadalommal tudjuk fenntartani az értékek közös Európáját.”

A mai nap folyamán részletes cikket olvashatnak a magyarnarancs.hu-n a Stop Soros-törvénycsomagról és várható hatásairól.

Borítókép: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Figyelmébe ajánljuk