Összeverekedtek a katonák egy orosz laktanyában

  • narancs.hu
  • 2022. október 4.

Külpol

A hivatásosok el akarták venni a behívottak ruháját, mobilját, de ők megvédték magukat.

A Moszkvához közeli Alabino katonai bázison szolgáló hivatásos katonák megpróbálták elvenni a mozgósítás nyomán behívott férfiak felszerelését, ruháit, mobiltelefonjait, ők azonban ellenálltak, és megverték a rekvirálókat – írja a 444

A tömegverekedésről több hírügynökség mellett az ORF is beszámolt, egy orosz Telegram-csatornára, a Bazára hivatkozva. 

A telegramcsatorna szerint a mozgósított férfiak húsz hivatásos katonát vertek meg, azok meg bezárkóztak a laktanya egyik helyiségébe és onnan hívták a rendőrséget. Mivel a katonai rendészet nem bírt a feldühödött emberekkel, a belügyeseket is riasztották. A Baza szerint feljelentést nem tettek, hogy ne legyen nyilvános botrány, bár az eset a jelek szerint így is kiderült. 

A 444 közöl egy videót, amely az orosz közösségi médiában terjed. Az látszik rajta, hogy a frissen bevonultatott orosz férfiak rendes ellátás, felszerelés, ennivaló, víz nélkül napokig bóklásztak egy támaszponton, tüzet is gyújtottak, hogy ne fázzanak.

Az orosz elnök szeptember 21-én rendelt el részleges mozgósítást Oroszországban, behívva a tartalékosokat. Ilyen lépésre a második világháború óta nem volt példa az országban. 

Ez nagyon nagy munka, és nem is megy egyszerűen a hírek szerint. Az orosz elnök a biztonsági tanács ülésén arról beszélt, nagyon sok panasz érkezik a sorozás megszervezésére, az ellátás minőségére és a körülményekre, és ezeket sürgősen orvosolni kell. Például a krónikus betegeket és a sokgyermekes apákat haza fogják küldeni.

A mozgósítás hírére nagyon sokan próbálták elhagyni az országot, amerre lehetett, például Kazahsztán felé. Az MTI alábbi felvétele hétfőn Kazahsztánban, Almati városában készült orosz férfiakról, akik egyéni azonosító számot igényelve álltak sorba. A kazah belügyminisztérium adatai szerint szeptember 21. és 30. között 135 ezer orosz állampolgár lépett be az országba. 

Ukrajnai h?bor? ? Soroz?s Oroszorsz?gban

 
Fotó: MTI/AP/NUR.KZ/Vlagyimir Tretjakov

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.