Robbanások történtek vasárnap kora reggel Kijevben

  • narancs.hu
  • 2022. június 26.

Külpol

Emberek rekedtek egy kilencemeletes kijevi épület romjai alatt, a mentés jelenleg is folyik.

Több robbanás volt vasárnap kora reggel az ukrán főváros, Kijev központi, Sevcsenkivszkij nevű kerületében – közölte Vitalij Klicsko, a város polgármestere a Telegram közösségi alkalmazáson.

A polgármester jelentése szerint emberek rekedtek annak a kilencemeletes kijevi épületnek a romjai alatt, amelyet június 26-án kora reggel egy orosz rakéta talált el. Az állami katasztrófavédelmi szolgálat közleményben közölte, hogy az épület kigyulladt, és három felső emelet részben megsemmisült. A lakók egy részét evakuálták, két embert kórházba szállítottak. A mentők továbbra is a helyszínen dolgoznak.

Az épület egyik lakója megerősítette a Kyiv Independentnek, hogy ez ugyanaz az épület, amelyet korábban, április végén is megtámadtak, és ahol meghalt a Szabad Európa munkatársa, Vira Hirics is, illetve ahol további tíz ember sebesült meg.

A Sevcsenkivszkij történelmi negyed, Kijev egyik központi városrésze, ahol egyetemek, éttermek és művészeti galériák találhatók. A robbanások kora reggel, helyi idő szerint fél hétkor (magyar idő szerint fél hatkor) történtek. Megszólaltak a légvédelmi szirénák a fővárosban, amelyet közel három hete nem értek orosz támadások.

Az AFP francia hírügynökség egyik munkatársa, aki ugyanabban a lakóparkban lakik, hangos zúgást hallott a robbanások előtt. A lakónegyedben, amelyet a rendőrség lezárt, sűrű füst gomolyog.

A The Guardian tudósítója, Lorenzo Tondo azt írja a Twitteren, hogy fotós kollégájával éppen akkor érkeztek Lvivből Kijevbe az éjszakai vonattal, amikor a robbanások történtek. Mint írja, négy rakétát láttak becsapódni, nagyjából 5 kilométerre tőlük.

(MTI, Kyiv Independent)

Címlapképünk forrása: Ukrán Állami Katasztrófavédelmi Szolgálat, via Kyiv Independent

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.