Sargentini-jelentés: pontokba szedtük a nap legfontosabb momentumait

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. szeptember 11.

Külpol

Csak a lényeg, tömören.

Ma vitázik és szerdán már szavaz az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentésről. Itt látható, hogy mik lesznek a mai nap fontos eseményei, és hozzá egy kis háttér:

– A kedden délután 3 órakor kezdődő strasbourgi vitán Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz, aki hét percet kapott a felszólalásra.

– A Sargentini-jelentés jóváhagyáshoz elengedhetetlen a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt legalább részleges támogatása.

– A dokumentum elfogadáshoz a leadott voksok több mint kétharmadára, illetve az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) van szükség.

– A tartózkodás nem fog leadott szavazatnak számítani.

– A jelentés szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, s ez indokolja az alapszerződés hetes cikke szerinti, gyakran „atomfegyverként” is emlegetett eljárás megindítását.

– A szövegben számos aggályosnak ítélt kérdést felsorolnak az alkotmányossággal, a választási rendszerrel, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, ahogyan a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságának, valamint a kisebbségek, például a romák és a zsidók, vagy a menedékkérők jogainak területével, az egyenlő bánásmóddal összefüggésben is.

– Ha az EP elfogadja, akkor a tagállami kormányokat tömörítő tanács négyötödös többséggel dönt majd arról, valós-e a veszélye annak, hogy az országban csorbulnak az Európai Unió alapértékei.

– A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén végső soron akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat.

– Ehhez azonban az összes többi EU-tag egyöntetű támogatására van szükség, ez azonban Lengyelország miatt alig tűnik esélyesnek.

A bonyolultnak tűnő eljárásról az Európai Parlament készített egy grafikát, amely egyszerűen próbálja elmagyarázni, hogyan zajlik a folyamat:

false

Figyelmébe ajánljuk