Szijjártó Péter az amerikaiakkal tárgyal Rogán szankciós listáról való lekerüléséről

  • Narancs.hu/MTI
  • 2025. február 19.

Külpol

Kicsinyes bosszúról beszélt a magyar külügyminiszter, aki a tervek szerint a kettős adóztatást is elkerülné.

Szijjártó Péter szerdán Washingtonban tárgyal Scott Bessent amerikai pénzügyminiszterrel. Az MTI szerint Szijjártó a kettős adóztatás elkerüléséről, illetve Rogán Antal szankciós listáról való levetetéséről lesz szó. Utóbbi Szijjártó szerint „egyfajta kicsinyes, pitiáner bosszúja volt a megbukott, Budapestről frusztráltan távozó korábbi nagykövetnek”. Rogánt január 7-én helyezte szankciós listára az amerikai pénzügyminisztérium „a magyarországi korrupcióban való részvétele” miatt.

A két miniszter tárgyal majd az ukrajnai háború Európára gyakorolt hatásairól. Szijjártó szerint a szankciós politika, az égbe szökő infláció súlyos kihívásokat jelentett az elmúlt években. „Nekünk az az érdekünk, hogy béke legyen, mert ha az lesz, akkor az egy óriási nyomást fog levenni a magyar gazdaságról”.

A kétoldalú pénzügyi-gazdasági együttműködés is téma lesz. Szijjártó azt mondta, sok munka vár a felekre, mert Joe Biden kormánya „ellenségként tekintett” a magyar kormányra, és számos olyan intézkedést hozott, amivel aláásta a kapcsolatokat. Példaként a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény felmondását hozta. Szijjártó szeretne megállapodni Bessenttel a kettős adóztatást elkerülő egyezmény megkötéséhez vezető tárgyalások megindításáról.

Szijjártó azt mondta, hogy szó lesz a Biden-kormány „kicsinyes bosszúból” hozott szankcióiról is. Ilyen szerinte a paksi nukleáris beruházás szankciós listára helyezése, a földgázért való fizetés akadályozása, a magyar-szerb kőolajvezeték építésével kapcsolatos nehézségek és Rogán szankciós listára helyezése is.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.