Szijjártó Péter megvétózta az ukrán béketervet

  • narancs.hu
  • 2024. május 17.

Külpol

Békepárti, de nem úgy.

Nem szavazta meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervét az Európa Tanács ülésén Szijjártó Péter külügyminiszter, így a vétóval nem születhetett tanácsi határozat.

Az orosz Barátság-érdemrenddel kitüntetett magyar külügyminiszter így indokolta a lépést.

„Most 75 éves az Európa Tanács, ez remek platform lehetett volna a béketeremtésre, de az oroszok kizárása után ez a lehetőség itt elveszett. Fegyverszállítások és nukleáris háborúról való fantáziálás helyett végre igazi béketárgyalásra van szükség. Az igazi béketárgyalás pedig csak akkor jöhet létre, ha minden háborúzó fél ott ül az asztal körül. A Tanács ma is el akart fogadni egy határozatot, melyben csak és kizárólag Zelenszkij elnök béketervét akarta elismerni megfontolandó és támogatandó békeformulaként. Ez számunkra elfogadhatatlan. Mások is készítettek béketerveket, melyek semmivel sem rosszabbak, mint az ukrán elnöké. Kértem, írjuk bele a többi béketervet is az Európa Tanács határozatába. Ezt a többség elutasította. Ezért azt én megvétóztam, így nem lett tanácsi határozat”  – közölte Szijjártó az ülésről.

Zelenszkij béketerve az orosz csapatok kivonását, az 1991-es határok visszaállítását és Oroszország által elkövetett jogsértések elszámoltatását tartalmazza. Az orosz vezetés erről persze hallani sem akar.

A külügyminiszternek nem emiatt főhet a feje, hanem azért, mert kiderült, tudtak a 2022-ben végrehajtott orosz kibertámadásokról, de azt inkább letagadták a nyilvánosság előtt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.