A legkevesebb, amit erről a hozzánk olyannyira közel álló fiatal köztársaságról elmondhatunk, hogy ásványi kincsekben és népszavazásokban gazdag ország. Ha bővebben kell szólni, azt is kijelenthetjük, sikertelen népszavazásokban gazdag. Most is itt van egy a nyakukon, és ez sem ígérkezik túlságosan mozgósító erejűnek.

A súlyos betegségéből éppencsak fölépült államelnök, Rudolf Schuster miután keresve sem talált alkotmányos akadályt a kezdeményezésben, november 11-ére kiírta a soron következő referendumot, mely azt lesz hivatva eldönteni - 640 ezer aláíró kívánságára -, hogy menjen-e idő előtt a pillanatnyilag regnáló kormány, vagy se.

Bár a helyi elemzők szinte kivétel nélkül úgy ítélik meg, hogy nem lesz az érvényességhez elegendő (azaz ötven százalék fölötti) a részvétel, mégsem lehet szó nélkül elmenni Vladimír Meciar újabb csínytevése mellett.

A hatszáznegyvenezer

ugyanis elég beszédes szám. Beszédesen magas. Több mint kétharmada annak, amit Meciarék pártja (a HZDS, Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom) az előző választásokon összeszedett. Arra sem árt visszaemlékeznünk, hogy azzal a kilencszázezernyi szavazattal annak idején Vladóék az első helyen végeztek, csak éppen - számba jöhető szövetségesek híján -kormányt alakítani voltak képtelenek. Mellesleg néhány hónappal később az elnökválasztáson Meciar, Schuster ellen egymilliókétszázezer voksot gyűjtve, vesztett.

A 640 ezer annak fényében is igen szép summának tetszik, hogy a referendum kiírásához kevesebb mint fele (300 ezer) is elegendő lett volna.

Mindazonáltal a szlovákiai reformfolyamatok hívei abban bízhatnak, hogy a népszavazásra magára sem lesz sokkal több mozgósítható élőereje az ekképp végérvényesen a tegnapok hősévé váló Vladónak.

A politikai preferenciáit államfőként is nyiltan vállaló Schuster is ebben az irányban igyekszik befolyásolni a rá hallgatókat, mikor az ország józan többségéről beszél, akik majd jól otthon fognak maradni. Az előzetes közvélemény-kutatások mindenesetre őt igazolják: többségük kicsivel 30 százalék alá becsüli a lehetséges részvételi arányt.

Ha elmennek, ha nem, ha bizalmat szavaznak a Dzurinda vezette kabinetnek, ha nem, egy dolgot bizton állíthatunk. Konkrétan azt, hogy egyet nem állíthatunk bizton: minden rendben lenne a jelenlegi kormány háza táján. Ám a legnagyobb bajaikat sokkal inkább maguk okozzák maguknak, mint a folyamatosan ortályoskodó Meciarék.

Eddig azt mondtuk, kifelé minden rendben van ezzel a kormánnyal, hiszen amennyire lehetett, sínre tették az európai integrációt, és többé-kevésbé az ország szétlopkodását is megfékezték. Ám a kezdetben ugyancsak sikeresnek mondott magyarproblematikum kezelése ma már finoman szólva is a

szőnyeg alá söprés

stádiumába jutott, a kormánykoalíció részét képező magyar párt élénk közreműködése mellett.

A szlovákiai magyarság körében ugyanis eddig még soha nem tapasztalható módon erősödött föl a koalícióból való mihamarabbi kilépést sürgetők hangja.

Igaz, ami igaz: nem sok minden valósult meg abból, amiért a Magyar Koalíció Pártja bement a kormányba. Nem történt előrelépés a nevesítetlen földek ügyében, nincs még mindig "nyelvi charta", pedig már nyár eleje óta kéne hogy legyen, nincs önálló magyar egyetemi kar, az alkotmány preambuluma nemzetre vonatkozó passzusának megváltoztatása is csak mint lehetőség áll fenn, de a legnagyobb gáz a hamarosan várható közigazgatási reform körül van. A magyarokon kívül senki még csak hallani sem akar Komárom megyéről mint közigazgatási egységről.

A kérdés tehát többszörösen is ez.

Megye vagy nem megye? Ti.: a Csallóköz.

Megy-e vagy nem megye-e? Ti.: idő előtt a kormány.

Megy-e vagy nem megy-e? Ti.: A Magyar Koalíció Pártja a kabinetből. A magyar párt eddig leginkább a tétovázással és a tétovázás megindoklásával volt elfoglalva. Jó, hogy nem nagyon jött össze semmi sem abból, amiért bementek, de kinek lesz attól jobb, hogy ha kijönnek? Az esetleges kilépés nem segíti-e elő az előrehozott választásokat követelők ügyét? Ilyetén nem segíti-e Meciar újbóli hatalomra jutását? Hátráltatja-e az európai integrációt?

Nincs szemernyi kétségünk afelől, hogy ezek valóságos kérdések, de a Magyar Koalíció Pártjának záros határidőn belül meg kell találni rájuk a válaszokat, mert különben megnézheti magát.

Nemcsak abból a szempontból, hogy most akkor kormánytagok maradjanak-e vagy sem, hanem a párt pártszerű jövője szempontjából is.

"Minek az olyan párt, amely nemhogy megvalósítani, hanem még tisztességesen képviselni sem tudja a programját?" - teszi fel a kérdést Grendel Lajos a pozsonyi magyar nyelvű napilap, az Új Szó hasábjain. Nem lehet azt mondani, hogy finomkodott volna.

Válaszában a pártelnök Bugár Béla azontúl, hogy bevallja, ez bizony rosszulesett neki, a párbeszéd szükségességét hangsúlyozza, és a párt országos tanácsának a kilépés lehetőségét is számba vevő döntését a közigazgatási reformtól teszi függővé.

Akkor pedig a kocka el van vetve, hiszen pontosan a folyamatos koalíción belüli, pártközi párbeszédeken vált napnál is világosabbá: Komárom megye ötlete egyik partnerük számára sem elfogadható. A közgazdasági reform függőlegesen osztaná megyékre az országot, így a déli részen többséget alkotó magyar nemzetiségű kisebbség minden megyében kisebbség maradna, elzárva így az önkormányzati érdekérvényesítés megyei szintű lehetőségeitől. Bugár szerint a szakítópróba tehát az, hogy a kormány milyen reformjavaslatot terjeszt elő. A dolgok jelenlegi állásában mi sehol sem látunk egyetlenegy szem olyan szlovák politikust, aki a számottevő magyar többségű Komárom megye ötletét akár tárgyalási alapnak is tekintené. Ne szépítsük: hallani sem akar róla senki.

Ha valóban ez a szakítópróba, a válasz egyértelmű: nem lesz maradásuk.

Miért érzem én mégis úgy, hogy maradni fognak?

Ha rajtuk múlik. Mert az igazsághoz tartozik, hogy Dzurindáéknak a magyarok nélkül is maradna egy kicsi többségük, a kormányzáshoz - matematikailag legalábbis - elegendő.

- ts -