Magyar Narancs: Mitől volt különleges a korábban Hugo Chávez, a legutóbbi napokig pedig Nicolás Maduro vezette venezuelai rendszer?
Vogel Dávid: Chávez különleges, ikonikus vezető volt: ezt még jobboldali ellenfelei is elismerték a régióban, például Sebastián Piñera, kétszeresen is volt chilei elnök, aki igazán nem vádolható baloldalisággal. A Chávez-rendszer kezdetben erős ideológiai megalapozottsággal bírt, és megfelelő stratégiai gondolkodás is jellemezte, amit nyilván nagyban segített az olaj sokáig magas világpiaci ára. Venezuela olajvagyona nagyobb, mint Iraké, sőt Iráné; bár az más kérdés, hogy ez az olaj milyen típusú és mennyire könnyű kitermelni, értékesíteni. Chávez tudatában volt a lehetőségeinek, ráadásul rendszerben gondolkodott. Katonatiszt volt, nem csupán afféle allűrként tűnt fel rendszeresen egyenruhában: 1992-ben már részt vett egy puccskísérletben. Mindig is volt benne baloldaliság és határozott Egyesült Államok-ellenesség: hajlamos volt minden mögött Washingtont felfedezni. A kapcsolata Kubával akkor erősödött meg, amikor 2002-ben ellene is puccskísérletet hajtottak végre, sőt 47 órára el is mozdították a hatalomból. Számos írott és íratlan megállapodást kötött Havannával, ráadásul a bilaterális kapcsolatokon túl regionális, latin-amerikai szövetségi rendszert próbált kialakítani. Megtalálta a közös hangot Rafael Correával Ecuadorban és Evo Moralesszel Bolíviában. Hozzájuk társult az akkor – miként most is – Lula da Silva vezette Brazília, meg az elnöki székben egymást követő Kirchner házaspár Argentínában.
MN: Maduro hozzá képest súlytalan vezető volt, sem külföldön, sem otthon nem volt ekkora presztízse – miért ő lett az utód?
VD: Nem világos, hogy Chávez azért nem foglalkozott az utódlás kérdésével, mert teljesen lefoglalták a kormányzással és a grandiózus terveivel járó feladatok, vagy azért, mert fiatal volt, és nem számolt azzal, hogy viszonylag hamar legyőzheti a rák. Nem nevelt ki tudatosan utódot, bár voltak körülötte erős emberek. Talán nem is tartotta szükségesnek ezt, mert egy igazán karizmatikus második ember csökkenthette volna a saját politikai súlyát. Ez a minta nem egyedi Latin-Amerikában. Evo Morales például szintén nem készült a hatalom átadására, alkotmánymódosításokkal próbált hivatalban maradni, ami végül az ő és rendszere bukásához vezetett. Rafael Correa Ecuadorban hiába jelölte ki saját alelnökét utódnak, Lenín Voltaire Moreno a megválasztása után szakított a baloldali irányvonallal. Madurónak nincsenek önálló politikai gondolatai, és nem stratéga. A chávizmust próbálta továbbvinni, de új elképzelések nélkül. Amikor a szankciók miatt a rendszer működésképtelenné vált, nem indult el időben gazdasági átalakítás vagy bevételi diverzifikáció, hanem elsősorban a szociális kiadásokat csökkentették.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
