Újabb amerikai politikus látogatott Tajvanra

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 22.

Külpol

Eric Holcomb indianai republikánus párti kormányzó a globális chiphiányról egyeztet.

Eric Holcomb indianai republikánus párti kormányzó személyében ebben a hónapban immár a harmadik vezető amerikai politikus látogatott Tajvanra, ahol hétfőn a sziget elnökével is találkozott.

"A demokratikus szövetségeseknek most össze kell tartaniuk, és minden területen meg kell erősíteniük együttműködésüket" – jelentette ki Caj Jing-ven tajvani elnök, amikor hivatalában fogadta a kormányzót, akivel azt is közölte, hogy Kína katonailag fenyegeti a szigetet.

Holcomb a tajvani félvezető-gyártó vállalatok képviselőivel is találkozik, hogy a globális chiphiányról egyeztessen velük, miután a sziget a világ egyik vezető chipexportőre.

Mint ismert, augusztus elején Nancy Pelosi, a szövetségi képviselőház elnöke látogatott Tajvanra, ami miatt a szigetet szakadár tartományának tekintő Kína felháborodásának adott hangot, hadgyakorlatba kezdett a sziget körül, és szankciókkal sújtotta Pelosit.

Tajvan a kínai kommunisták polgárháborús győzelme, 1949 óta de facto saját kormánnyal rendelkezik. A tajpeji vezetés elutasítja Peking szuverenitását, és azt hangoztatja, hogy csak a sziget lakói dönthetnek a saját jövőjükről.

(MTI)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.