Megzúzzák-e Magyarországot a Putyin elleni szankciók?

Várható fronthatások

  • Rényi Pál Dániel
  • 2014. augusztus 31.

Külpol

A maláj gép lelövése után gazdasági hadviselés készül Oroszország és a nyugati országok között. Ebben a háborúban csak az a kérdés, hogy ki mennyit veszít.

Az Európai Unió állam-, illetve kormányfői, az Európai Tanács (EiT) tagjai várhatóan lapzártánk után hagyják jóvá az Oroszországgal és orosz vállalkozásokkal szembeni gazdasági szankciókat. Ezt kérte legalábbis a múlt pénteken a tanács tagjaitól a testületet vezető egykori belga miniszterelnök, Herman van Rompuy. Brüsszel határozott és gyors választ akar adni a Malaysia Airlines MH17-es járatát ért terrortámadásra, amit az orosz támogatást élvező szeparatisták hajtottak végre július 17-én, Kelet-Ukrajnában. A szankciókat eredetileg az országvezetők személyesen szignálták volna, ám van Rompuy azt javasolta, tekintsenek el ettől, és adják meg uniós nagyköveteiknek a felhatalmazást arra, hogy azonnal dönthessenek a csomag elfogadásáról. (Erről lapzártánkig nem született végső döntés.) A sietséget mindenekelőtt a politikai nyomás indokolja. Brüsszelt eddig is sok kritika érte az oroszokkal szembeni nyámnyila fellépés miatt, a maláj gép katasztrófája pedig egyértelműen átszakított egy gátat az európai közvéleményben - és a döntéshozókban is.

A krími beavatkozás óta az unió és az Egyesült Államok gazdasági szankciókkal fenyegeti Oroszországot, de eddig jobbára csak karmolásokra futotta. A Fehér Ház márciusban hét orosz személyt és tizenhét vállalatot sújtott bevándorlási és vagyonkezelési tilalommal. A listán szép számmal szerepeltek Vlagyimir Putyin bizalmi emberei: például Igor Szecsin, az állami Rosznyeft olaj- és gázvállalat elnöke, Gennagyij Timcsenko, a legnagyobb magántulajdonú orosz energiacég, a Novatek első embere; vagy Szergej Csemezov, a Rosztyeh orosz hadiipari beszállító vezetője. Az amerikaiak listáját elfogadta Kanada, Japán, Ausztrália és Új-Zéland is. Néhány héttel később az unió vezetői 15 befolyásos orosz és oroszbarát elöljárót fenyegettek meg vízum- és vagyonbefagyasztással; köztük Viktor Janukovicsot, a márciusban Oroszországba menekült ukrán exminiszterelnököt is.

A személyre szabott szankciók ugyan nem értek el teljes sikert, de hatás nélkül sem maradtak. Nem is annyira az intézkedések maguk nyomasztják az orosz gazdaságot, inkább a befektetők egyre borongósabb előrejelzései. A Financial Times már áprilisban arról írt, hogy a két legnagyobb japán bank, a Sumitomo Mitsui és Tokyo-Mitsubishi Bank a bizonytalan kilátásokra hivatkozva visszalépett az együttműködéstől az orosz pénzintézetekkel. A számok is árulkodnak: míg tavaly tavaszig az orosz cégek 13 milliárd dollárnyi kötvényt bocsátottak ki, ebben az évben eddig csak a Gazprom és a Rosznyeft kínált fel vásárlásra kötvényeket, nagyjából 1-1 milliárd értékben. A növekvő hitelköltségek miatt a vállalatok menekítik értékeiket: tavaly 63 milliárd dollár tőke hagyta el Oroszországot, idén májusig már újabb 51 milliárd. Ez rossz hír Putyinnak, aki már a válság előtt arról győzködte az oligarcháit: hozzák haza a pénzüket, mert az ország kiszolgáltatottá válhat az unió számára. Mára a Gazprom, a Rosznyeft és a Lukoil több tízmilliárd dollárnyi vagyont csoportosított át luxemburgi, ciprusi, ír és holland bankok közbeiktatásával különböző európai adóparadicsomokba.

Néhány hétig úgy tűnt: sem az unió, sem az Egyesült Államok nem mer konkrét szankciókat alkalmazni, és nyár elején az orosz óriásvállalatok részvényárfolyamai lassan növekedni kezdtek. A maláj gép lelövésének előestéjén aztán Barack Obama emelte a tétet. Tőkepiaci korlátozásokat vezetett be, és megtiltotta, hogy a pénzügyi szektor 90 napnál hosszabb lejáratú kölcsönt nyújtson a Rosznyeft, a Gazprombank, a Vnyesekonombank (VEB), a Novatek és orosz hadiipari vállalatok részére. Már ez kisebb pánikot eredményezett a belgazdaságban, és az orosz CDS-mutató rekordmagasságra ugrott. De az oroszok többnyire európai forrásokból finanszírozzák vállalataikat, így tartós nyomást csak az unió tudott volna gyakorolni. Európa azonban még hezitált.

Táguló csatatér

Az EiT ugyan bejelentette, hogy felfüggesztik az Európai Befektetési Bank hitelezését Oroszország felé, és minden oroszországi uniós projektet befagyasztanak, de az igazán visszatartó erejű szankciókról csak ködösítés folyt. Angela Merkel német kancellár a Reutersnak nyilatkozva annyival indokolta a büntetések szükségességét, hogy "az orosz hozzájárulás az ukrajnai békéhez nem elegendő". A legerősebb kifejezés, amit David Cameron brit miniszterelnök használt, az "egyértelmű üzenet" volt. Az EiT közvetlenül a maláj gép tragédiája előtt fogalmazott állásfoglalásában konkrétumként mindössze annyi szerepelt, hogy "ki kell terjeszteni a szankciókat azokra a szervezetekre, beleértve az Orosz Föderációt, amelyek anyagilag vagy pénzügyileg támogatják az ukrán szuverenitással szembeni akciókat". A szövetségesek a nyilvánosság előtt továbbra is igyekeztek katonai konfliktusként kezelni a helyzetet. Nem merült fel piaci szektorok vagy nagyvállalatok tőkepiaci tevékenységének korlátozása, azaz a nyílt politikai nyomásgyakorlás. Ehhez nem volt meg a közös eltökéltség, amiben szerepe volt az orosz külgazdasági nyomulásnak is.

Az orosz energiavállalatok szisztematikusan építették ki gazdasági állásaikat kontinensszerte. Döntő befolyást szereztek Olaszországban, ahol a negyedrészben olasz állami tulajdonú Eni olajtársaság az elmúlt tíz évben a Gazprom egyik legközelebbi üzleti partnere lett. Nemrég a Rosznyeft vásárolt magának 13 százalékos részesedést a Pirelli gumigyártó cégben: aligha véletlen hát, hogy az olaszok voltak a szankciók legfőbb ellenlábasai. A balti országok a 90 százalékot meghaladó gázfüggőség, a közép- és kelet-európai tagállamok - Szlovénia, Horvátország, Magyarország - pedig a jelentős orosz gazdasági befolyás miatt nem hangoskodtak.

A nagyhatalmak sem voltak egységesek a szankciók mértékét és irányait tekintve - és a tragédia felszínre is hozta ezeket az ellentéteket. David Cameron brit és Francois Hollande francia miniszterelnök majd' ölre mentek némi belpolitikai muníció reményében. Hollande ugyanis szentesíteni készül a Nicolas Sarkozy által szignált, 1,6 milliárd eurós üzletet, mely alapján Franciaország hamarosan két Mistral típusú hadihajót ad el Oroszországnak. A brit miniszterelnök kinyilvánította: elképzelhetetlennek tartja, hogy Nagy-Britannia valaha is - főleg ilyen kényes katonai helyzetben - hadihajókat szállítson Oroszországnak. Erre Jean-Christophe Cambadelis francia szocialista frakcióvezető azzal kontrázott, hogy "látván, hány orosz oligarcha kap menedéket Londonban, Cameronnak inkább a saját portája előtt illene söprögetnie". Németország elsősorban energiapolitikai megfontolások miatt volt óvatos. A német gázellátás több mint egyharmadát az oroszok biztosítják, jórészt a két országot Ukrajna és Lengyelország megkerülésével, az Északi-tengeren futó Északi Áramlat csővezetéken keresztül. Ez a rendszer hat évig készült, majd' 13 milliárd euróba került, és alig két éve adták át - nagy kár volna érte. Az E.ON és a Gazprom hosszú távú egyezségén túl ma a német érdekszférához tartozó kelet-európai országok ellátása is elképzelhetetlen orosz gáz nélkül. A német iparvállalatok évi bő 30 milliárd eurós orosz exportmutatója is óva intette a kormányt: a megrendelések megcsappanásával akár százezer gépipari munkahely is veszélybe kerülhet. A németek mindvégig a diplomáciai megoldásban voltak érdekeltek. De a maláj gép tragédiája után az óvatos lépegetés ideje lejárt.

Alig néhány nappal az MH17-es lelövése után került nyilvánosságra az az áprilisban szignált dokumentum, amely szerint az Európai Bizottság már ekkor szigorú szankciócsomagok hatásait mérlegelte. Brüsszel így igyekezett világossá tenni, hogy noha sokat totojázott, mindvégig volt a tarsolyában egy tökös lépés is. A most kiszivárgott elképzelések már azt sugallják: a befolyásos tagállamok készek engedni saját rövid távú érdekeikből, hogy egységben lépjenek fel Putyinnal szemben. A túlnyomórészt holland áldozatokat követelő tragédia nyomán ráadásul a nagyhatalmak mellett felsorakozott Oroszország első számú európai exportpiaca, a korábban mérsékelt álláspontot elfoglaló Hollandia is.

Erő és ellenerő

A tanács várhatóan megtiltja, hogy európaiak közép- vagy hosszú távú hitelt adjanak orosz állami tulajdonban lévő pénzintézeteknek. Az orosz bankok tőzsdepiaci kizárásával tovább csökkenhet a részvények iránti kereslet - így a VEB, a Gazprombank vagy a Magyarországon is jelen lévő Sberbank anyacégei kénytelenek lesznek belföldről vagy keleti piacokról finanszírozni magukat. Putyin már jelezte az állami cégek vezetőinek, hogy rendelkezésére állnak az ehhez szükséges devizatartalékok. Ám ha így is van, ez a lépés a hitelkamatok olyan mértékű emelkedéséhez vezethet, ami megroggyanthatja a költségvetést. A Bruxinfo szerint ugyanakkor az EiT nem tervezi betiltani az orosz államkötvények európai árusítását, "különben félő lenne, hogy Moszkva bosszúból betiltaná az EU-tagállamok által kibocsátott kötvények jegyzését".

Még a héten véglegesítik az uniós feketelisták kibővítését is, amelyen 15 további magán- és legalább ennyi jogi személy neve szerepel majd. Ezen már orosz titkosszolgálati vezetők is helyet kaphatnak; a listázott vállalatok bankszámlazárlatra számíthatnak, velük "uniós vállalatok számára a jövőben tilos üzleti tevékenységet folytatni". A remények szerint az ilyen intézkedések tovább feszítik az ellentéteket az egymással is hadakozó oligarchák és a Kreml között. A tanács emellett kétirányú fegyverembargót rendelne el Oroszország felé, és korlátozná az ún. kettős - polgári, illetve katonai - felhasználású termékek és eszközök exportját. Nem utolsósorban pedig blokkolni készül Oroszország északi mélytengeri kutatóexpedícióit, hogy a Gapzrom és társai ne férhessenek a kontinens palagáztartalékaihoz. És akkor ott van még a Déli Áramlat-projekt is, amit - ha akar - az unió több adminisztratív eszközzel is képes hátráltatni.

A kemény csapásoknak az európai térfélen is nagy ára lesz. Az európai gazdaság recesz-szióba fordulhat. A németeknél több tízezer gép- és vegyipari munkahely kerül veszélybe, a britek a pénzügyi rendszer stabilitásáért aggódhatnak, a franciák a hadtechnikai bevételeikből buknak. Közép-Európa és a balti államok helyzete a nagyarányú gázfüggőség miatt bizonytalan. Legutóbbi nyilatkozatában már Putyin is utalt rá, hogy az Oroszországban jelentős eszközöket állomásoztató amerikai és egyéb nyugati olajcégek - az Exxon Mobil, a BP vagy a Shell - könnyen kisajátítás áldozataivá válhatnak. Az sem véletlen, hogy a földgáz-kereskedelemről alig esik szó az uniós előterjesztésekben. Ez Putyin adu ásza. Az oroszok ugyan közép- és hosszú távon rá vannak utalva az uniós gázexportra, mégsem lehet kizárni, hogy Putyin már a következő téli ciklusban ízelítőt ad abból, milyen lenne Európa élete orosz földgáz nélkül. És mindennek tetejébe ott van a csőd szélén imbolygó, strukturálisan finanszírozhatatlannak látszó Ukrajna problémája.

A hírek szerint a németek továbbra is bíznak abban, hogy jobb belátásra lehet bírni Putyint. Ezt úgy értik, hogy Moszkva azonnal befejezi a fegyverkezést az ukrán határoknál, felfüggeszti a szakadárok támogatását, és minden segítséget megad az MH17-es tragédiájának kivizsgálásához. Merkelék ezért első körben csak egy meghatározott időpontig foganatosítanák a szankciókat. Így az EiT arra kapna mandátumot, hogy lejártakor megújíthassa a büntetés hatályát, az nem hosszabbodna meg automatikusan. A német diplomácia szerint ez lehetőséget biztosítana az orosz elnök számára, hogy saját publikuma előtt jelentősebb arcvesztés nélkül hátráljon ki a gazdasági háborúból. Kremlinológusok ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy Putyin nem olyan típusú vezető, aki kiskapukat keres. ' erőre erővel válaszol.

Magyar érdek

Navracsics Tibor múlt héten a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy Magyarországot kevésbé az uniós korlátozások, inkább a lehetséges válaszreakciók fenyegetik. Oroszország Magyarország első számú unión kívüli kereskedelmi partnerországa; a magyar export tavaly majdnem elérte a 800 milliárd forintot. Ha tehát Oroszország korlátozza az uniós importtevékenységét, az érzékenyen érinthet bennünket. A külügyminiszter példaként Moldova esetét említette: Oroszország betiltotta a moldáv gyümölcsimportot azok után, hogy szabadkereskedelmi megállapodást írtak alá az unióval, megroppantva ezzel Moldova belgazdaságát.

Nagy kérdés, mi lesz a magyarországi orosz befektetésekkel. A Paksi Atomerőmű bővítését például az orosz állammal kötött megállapodás értelmében a VEB finanszírozza majd, amely várhatóan a büntetések hatálya alá kerül. Van Rompuy múlt heti szavaiból következik, hogy a büntetéseknek nem lesz visszamenőleges hatályuk, és nem érintik a már megkötött szerződéseket. Ezzel együtt hétfőn a bővítésért felelős kormánybiztos, Aszódi Attila is csak óvatosan mert nyilatkozni, és azt mondta, hogy "ha széles körű szankciót vezetnének be Oroszországgal szemben, az akár érintheti a projektet". Érzékeny pont lehet az orosz és ukrán közös tulajdonban lévő Dunaferr esete, melyben a VEB-nek többségi tulajdonrésze van. Vlagyimir Alekszandrovics Dmitrijev VEB-elnök februárban arról tájékoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy - hiába a magyar vételi szándék - nem akarnak túladni többségi tulajdonrészükön. De ez változhat, hiszen az ISD Dunaferr Zrt. hosszú ideje veszteséges, a VEB-nek pedig nem lesz lehetősége pénzt pumpálni bele. (2012-ben a cég 294 milliárdos nettó árbevétel mellett mínusz 33 milliárd forint üzemi eredményt hozott össze.) Egy esetleges egyezségben ugyanakkor nyilván szerepet játszik majd a VEB Malévban ragadt 120 millió dolláros követelése is. Valószínűleg nem kell finanszírozási problémáktól tartania az évi 100 milliárdos árbevétellel gazdálkodó Lukoil magyarországi leányvállalatának sem: az olajcég európai állásai önellátóak, nem szorulnak rendszeres orosz tőkeinjekcióra. Bizonytalan a Gazprom és a Magyar Villamos Művek vegyes vállalata, a Déli Áramlat Zrt. sorsa, a vezetékrendszer finanszírozásának sorsa azonban nyilvánvalóan nem helyi, hanem nagyhatalmi szinten rendeződik majd.

Figyelmébe ajánljuk