Problémalajstrom
Czukor Balázs nagy fába vágta a fejszéjét. S hogy a kísérletének eredménye felemás lett, az azért is lehet, mert a téma ugyancsak nehezen megközelíthető.
Czukor Balázs nagy fába vágta a fejszéjét. S hogy a kísérletének eredménye felemás lett, az azért is lehet, mert a téma ugyancsak nehezen megközelíthető.
Légy őszinte/felelős/boldog/bátor és szabad! – erre buzdítanak a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) szekciói, amelyek az idén több mint 60 filmmel igyekeznek – hol gyengédebben, hol a szemünket kíméletlenül felfeszítve – tágítani a látókörünket a minket körülvevő társadalmi vagy akként kezelendő problémák irányába. Négyet meg is néztünk közülük.
Az 1963 és 1968 között működő Yardbirdsről a legtöbbször azt írták le, hogy itt kezdte a pályafutását Eric Clapton, illetve azt, hogy a legvégén a magára hagyott Jimmy Page New Yardbirds néven alapított új zenekart, amelyet Led Zeppelinre nevezett át.
Halálával az ember kilép az életnek nevezett tükörlabirintusból, tükörképei, amelyeket kortársai emlékezete őriz, önálló életet kezdenek élni, az ember – vigasztaljuk magunkat – az elmúlással mintegy megsokszorozódik.
Sokan kapták fel a fejüket, amikor a Supergrass 2019-ben visszatért, ráadásul a reunió a Covid miatt hosszabb lett a tervezettnél.
A fiatal költő első könyve gondosan felépített verseskötet. Rendkívül zárt, mégis kifinomult arányérzékkel összefogott kompozíció, amely rövidsége ellenére sem hagy hiányérzetet az olvasóban.
E rettenetes film marketingjének sarokköve, hogy rendezője, Mauro Borrelli Rómában klasszikus festői képzést kapott, és szakavatott vizuális napszámosként már bizonyított Hollywoodban.
Nem telhet el úgy egyetlen év sem, hogy ne vegyem sűrűn a kezembe a Meteor csillagászati évkönyvet, amely napról napra tanúskodik az év kozmikus ciklusok által megszabott ritmusáról.
A brit Tor Maries huszonévesként több zenekarban is megfordult, de ezek a próbálkozások rendre kudarcot vallottak, így hátat fordított a zenélésnek, és civil állás után nézett.
Elsőre gyerekkönyvnek tűnik ez a – szülők, elsősorban az anyák biztatását, illetve megnyugtatását megcélzó abszurd – képeskönyv, „a bizonyíték, hogy fantasztikus szülő vagy”.