Hatalmas magyar siker az avignoni fesztiválon

  • narancs.hu
  • 2017. július 30.

Kultúra

Tánc és test kategóriában.

Vasárnap délben kiosztották a Festival Off d’Avignon Tournesol 2017 díjait. E rangos kitüntetést 9 éve adják, olyan darabokat jelölnek, amelyek az emberiség jövőjével, a szolidaritással, a kisebbségek védelmével és az esélyegyenlőséggel kapcsolatos témákat dolgoznak fel magas művészi színvonalon.

A több mint 1100 színházi előadásból kiválasztott 150 jelölt közül 5 kategóriában osztanak díjat, s idén a „Tánc és test” („Corps et danse”) kategóriában Hégli Dusan Finetuning című koreográfiáját jutalmazták.

false

Az előadás bemutatója tavaly júliusban, a 2016-os Festival Off d’Avignon nyitónapján volt, a pozsonyi magyar Ifjú Szívek Táncszínház és a Dusan Hegli Company koprodukciójaként megvalósuló előadást azóta közel ötven alkalommal játszották. A darab a családon belüli erőszak témakörét dolgozza fel. Hégli Dusan rendező, koreográfus mellett a darab alkotói közt szerepel Szűcs Edit jelmeztervező, Kelemen László zeneszerző és Horváth Kristóf „Színész Bob” slammer is. „Nagyon büszke vagyok, hogy Európa legnevesebb kortárs színházi fesztiválján a szakmai közönséget és a Tournesol Prix zsűrijét is sikerült meggyőznünk hagyományos zene- és tánckultúránkból építkező korszerű eszköztárunkkal. Óriási elismerés” – nyilatkozta Hégli közvetlenül a díjátadás után.

Figyelmébe ajánljuk