Kultúra

Ha érte valaha is kultúrsokk Magyarországot, az 1975 februárjában esett, amikor a Filmmúzeum (ma Belvárosi Színház) – a megvásárlásához képest egy kerek esztendei erőgyűjtés után – bemutatta Pier Paolo Pasolini Dekameron című filmjét.

Reagan a gonosz birodalmának nevezi a Szovjetuniót; megindul az űrfegyverkezési program; az Egyesült Államok lerohanja Grenadát; megjelenik a Microsoft Word; a MASH fináléja máig megdönthetetlen nézettségi rekordot hoz a tévében; kijön a Thriller legendás videóklipje Michael Jacksontól; az Oscart pedig a Gandhi nyeri.

Nagy vitát kavart, hogy miért nincs opera-előadás immár két éve a szegedi Dóm téren. A vezetés gazdasági szempontokkal érvelt: nincs rá támogatás, illetve a műfaj már nem tölti meg két-három estére a 4 ezres nézőteret. Talán erre is lett egyfajta válasz, hogy ismét az István… került színpadra, Novák Péter rendezésében, aki inkább egyfajta misztériumkoncertként tálalja a történetet, a nyitányt az 1983-as ősbemutató fényképeivel illusztrálva.

„Van nevem, de nehezen kimondható. Ezért a magyar nevem Ildi.” „Amikor eljöttem, a feleségem terhes volt. Hat éve vagyok itt. Még soha nem találkoztam a gyerekemmel, csak okostelefonon keresztül.” „Lehet, hogy soha nem megyek haza.

Ahogy egy kritikusa is megjegyezte, „van, akinek ez idegesítő”. Igen, lehet zavaró az író „kalandozó” beszédmódja, ahogy belekezd egy mondatba, majd abban egy újabbat generál, csak mert más téma jutott eszébe; vagy ahogy letér a megkezdett csapásról, hogy aztán oldalakkal később térjen vissza hozzá.

Kisfiával a hátán vágott át a Himaláján, hogy aztán a kilencvenes években Ausztráliában indítsa el énekesi karrierjét. Azóta bejárta a világot, jelenleg az Egyesült Államokban él, most mégis a Balatontól érkezett a Szigetre, ahol koncertje előtt beszélgettünk a tibeti névadás jelentőségéről, egy gyerekként írt mantráról és a gyógyító hangokról.

A Crack Cloud története nem mondható szokványosnak.

Nehéz visszaidézni, mikortól vált nagyjából lehetetlen vállalkozássá a székelyekről és úgy általában a határon túliakról értelmesen beszélni Magyarországon.

„Gyertek, hív Bob, építkezzünk! Gyertek, hív Bob, kezdjük hát!”

Furcsa DJ, szerencsétlen figura.

Nincs új a nap alatt...

Hét nő, egyenruhában. Sötétszürke nadrág, fényes, tojáshéjszínű szatén­blúz.

Annak szurkol a néző, akit követ a kamera – szól a filmes közhely.