Kultúra

Az Alamo volt a legelső filmje, az Angyalok Amerikában naiv homoügyvédjeként futott be, Az operaház fantomjában dalolt, most pedig a Cukorfalatban küzd, hogy ne vágják le a golyóit. Októbertől Koltai Lajos rendezésében forgat Long Islanden. A Deauville-i Filmfesztiválon beszéltünk vele.

Nyolc kis kritika

Van egy pár visszatérő elbeszélési séma a rocktörténetben: ilyen például a hosszabb underground pályafutás után egyszer csak "nagy" kiadóhoz szerződő zenekar hanyatlástörténete, amely ezzel hirtelen megindul a képzeletbeli művészi lejtőn.

A most 41 éves Roberto Di Gioia immár huszonegy éve él Münchenben, ám ez nem jelenti azt, hogy söröskriglivel a kezében jött volna a világra.

Johnny Cash utolsó, az American kiadó lemezsorozatához készített felvételein a számos megrázóan szép pillanat közül az egyik legszebb, amikor a hetvenéves countrylegenda az I See A Darkness című számban a sötétség közeledtéről dalol bivalyerős baritonján, már halálos betegen.

A tüntetések őszét éljük: a Bartók halálának 61. évfordulójára rendezett koncert is ezzel indult, noha mindössze egyszemélyes volt: amikor a minisztériumos Schneider Márta megjelent a pódiumon, hogy elmondja idevágó beszédét, az amadindás Rácz Zoltán felugrott és "Én ezt nem hallgatom!" felkiáltással elhagyta a nézőteret (persze a zenére visszatért).

Meglehetős csalódást okozott Shlomo Mintz és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának fellépése. Pedig első pillantásra már a műsor-összeállítás is kuriózumot ígért. Ha jobban megnézzük, kiderül, hogy a bartóki életút szélső pólusaira kifeszített program elég problematikus.

Brecht ezúttal nem forog a sírjában, hanem táncra perdül örömében: győzött a síron túlról.

kulturális hírek

Fenti mű nyilvánvalóan afféle egyszer használatos, nyár végi olvasmány gyanánt akart berobbanni a pénztárcákba. Mint bulvárízű szatíra a honi "feslő tízezer" mindennapjairól.

Egy tizenhárom éves kislány felmászik a vastraverzen, és áramütés éri. Szörnyethal, de nem egy pillanat alatt: öt napig gyötri a szörnyű halál a vízágyban, ahol vakon, nyakig befáslizva, felpuffadt testtel, tőből amputált karokkal fekszik, az anyja után hörögve, kómában.

Az idei, már eddig is megannyi elkedvetlenítő mozzanattal tarkított emlékévet alighanem a könyvek fogják majd megmenteni. Mert alakuljon bármily kisszerűen és émelyítően az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója (emlékművekkel és ellenemlékművekkel, no meg szánalmas és torz újrajátszási kísérletekkel), a frissen megjelent történeti munkák mégiscsak viszszaadnak valamit az oly könnyedén elherdált nemzeti méltóságból.

Már a városnév erős és kiterjedt asszociációkat kelt - Mohácsról s persze a csatáról mindannyiunknak vannak olvasmányemlékei, gondolatai: a Mohács-mítosz kitörölhetetlenül bennünk lakozik.

Ha valaki kenyai szafarira vágyik, netán vadászni indulna az etióp szavannákra, és ehhez megbízható idegenvezetőket keres, nem Régi Tamás könyvéből fogja kiválasztani a kényelmes szállodákat, a kapitális trófeát ígérő helyeket.