Kultúra

Ahogy régi ínséges időkben a melasz pótolta a cukrot (vagy épp a planta a teát), úgy a Művészetek Palotája is szinte ilyesformán kezdi helyettesíteni mostanság alkalmi operakoncertjeivel a - fájdalom! - tartósan gyengélkedő operaházat.

Meggondolandó: akinek megfájdul a háta, a dereka, a nyaka, a térde vagy a feneke, ha jó két órát üldögél egy színháznézésre abszolúte alkalmatlan dobogón vagy párnán, az hagyja ki a Krétakör Szorokin-bemutatóját, mert a kelleténél többet fog szenvedni az első rész alatt.

kulthírek

Több mint ötven koncert, egy sor konferencia és több szekérderéknyi kiállított hangszer - papíron ilyen frankón mutat a csütörtöktől szombatig lefutott első magyar zenei szemle mérlege. A Jövő Házában ugyanakkor a keserűségért sem kellett a szomszédba menni.

A velencei nemzetközi építészeti kiállítás fennállásának 26 éve alatt a tündöklő sztárok és bravúros formák kifutója lett. Az építészeti divatbemutató hagyományától az idei Mostra az első alkalommal tér el.

Hogy a közelmúlt legizgalmasabb rockzenei irányzataiból mi jutott el a magyar színpadokig, azt elég kínos volna áttekinteni, de szombat este legalább az északi kör megnyugtatóan bezárult: a Backyard Babies fellépésével immár a skandináv rakendroll összes vezérzenekara tiszteletét tette nálunk.

Nyolc kis kritika

Amikor Morrissey júliusban a Petőfi Csarnok színpadán a "valaha létezett legnagyobb rock and roll bandáról" beszélt, a bennfentesek tudták, hogy a New York Dollsról van szó.

Tizenöt évvel ezelőtt, a Nevermind robbanása idején nemcsak a korábban éveken át rozsdás mikrobuszukkal az Államok egyik lepusztult klubjából a másikba ténfergő amerikai underground bandák jutottak váratlanul életük nagy lehetőségéhez, hanem azok a többnyire egy-két megszállott által, albérleti hálószobákból irányított apró, addig független kiadók is, amelyek lenyűgöző elkötelezettséggel támogatták az alternatív színtér héroszait a nyolcvanas években.

Nevezték már tajvani Fassbindernek, Buster Keaton és Antonioni hibridjének, a Távol-Kelet Bressonjának, a leggyakoribb fordulat vele kapcsolatban azonban mégiscsak a "perverz állat".

A való világban járunk, a napnál is világosabb.

Amit A szabadság vihara című dokumentumfilm recenziójában (Az első fecske, Magyar Narancs, 2006. szeptember 7.) jövendöltünk - az '56-os filmek áradata -, íme, valóság.

Van abban a pillanatban valami magasztos, egyszersmind tragikusan kétértelmű, amint Türk Péter hatalmas munkája megtorpantja nézőjét a kiscelli templomcsarnokban...

Leo Gursky 80 éves holokauszt-túlélő a halálra készül. Gyakran eltűnődik, ki lesz az utolsó ember, aki látja, ki mosdatja le, ki mondja el érte a kaddist, és egy cédulát hord magával, instrukciókkal saját temetéséről.