Kultúra

Két önmagában is népszerű zsáner kerül egymással viszonyba itt. Az egyik híres emberek elképzelt magánéletével, a másik feminista tartalmak múltba vetítésével igyekszik üzenni a mának. Ezúttal Mozart feledés homályába merült nővére köré kerekít szomorú mesét a Féret család:

Régi vicc, politikailag tán nem is a legkorrektebb: a fején kívül semmilyen más testrésszel nem rendelkező kisfiú begördül a karácsonyfa alá, és csalódottan konstatálja (ez a viccben indulatszavakkal van kifejezve), hogy már megint sapkát kapott.

Célkitűzését tekintve újszerű, "zöld" mesekönyv, amely a pazarlásról meg az újrahasznosításról szólna nem didaktikus formában, munkafüzettel kiegészítve. Meg is kapta 2011-ben az Aranyvackor-díjat, amit - fontos hangsúlyozni - nem kész könyvekre, hanem könyvtervekre ad a Magyar Gyeekkönyvkiadók Egyesülése.

című regénye forgatagos, kedves és magával ragadó, és mindezt egyszerre csinálja bájosan és nagyon, nagyon menő módon.

című könyvét Fodor Tamás jókedvű és paradigmaváltó rendezése után kézbe venni olyan az iskolás kölyköknek, mint amikor mi a kultuszfilmjeink (Pulp Fiction, Trainspotting) forgatókönyvéből felidézhetjük a legjobb dumákat, eljátszhatjuk a kedvenc jeleneteket.

Patrick Nesst megkérdezték, miért kell a népirtásról, a terrorizmusról és gyerekkínzásról írnia a tizenéveseknek. "Nem tudom, talán azért, hogy közelebb hozzam hozzájuk az élményt, hogy milyen érzés lehet ölni." Igazán nemes írói szándék, nem igaz? Vajon baj-e, hogy hiányzik ez a tökösség a magyar kamasz-könyvekből?

A szavazóknak 4, az elmúlt évben megjelent, magyar gyermek- vagy ifjúsági könyvet kellett megnevezniük. Az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik 3 pontot kapott. A listára szabályaink szerint legfeljebb 11 cím kerülhet.

Nehéz napok jártak mostanában a magyar rádióhallgatókra, legalábbis ami a közszolgálati adókat illeti. Persze a Bartók vagy a Petőfi ezúttal is jelenthetett némi menedéket (hogy a kereskedelmi adókról ne is szóljunk), de annak, aki szöveges, és nem zenei adásokra vágyott az elmúlt héten, váratlan (vagy ki tudja, talán már nem is annyira váratlan) nehézségekkel kellett szembenéznie.

Ez a Solmay család nagyon tudja, hogy illenék élni: nagy házat vinni, cselédet tartani, a lányoknak-fiúknak jó partit keresni, bált rendezni, vidéki-távoli-dzsentri rokont látszólag vállalni, valójában szégyellni, összeköttetéseket ápolni; kicsit lóversenyezni, kártyázni, élőképben "utazni", társaságot megválogatni.

Bő két évtizede alapította a Purcell Kórust és az Orfeo Zenekart, amelyekkel szilárd és értő közönséget sikerült megnyerni a barokk zene korszerű előadásának. Beszélgetésünk apropójául Händel két műve, a Hercules és a Theodora szolgált, amit a Művészetek Palotájában mutattak be nemrégiben.

Történetünk kezdetén Camille és Sullivan már magas hőfokon szerelmes, de percek kérdése csak, hogy nekifutásból összetörjék egymás szívét. Persze, hiszen mindketten mást akarnak, a lány a fiút, a fiú a lányt, de ezen túl is vannak nézetkülönbségek.

Ha észt iskolaigazgató lennék, páros lábbal rúgnám ki azt a történelemtanárt, aki a rábízott osztálynak kísértetekről, valósnak beállított népi hiedelmekről, paranormális jelenségekről regél. Kersti Kivirüüt egy dél-észtországi általános iskolában ezt teszi, s tapasztalatait regényes formában közre is adja.

Kardos József is pályázott a Trafó vezetésére, de a szakmai bizottságnál Nagy József formailag hiányos beadványa lett a befutó. A főváros végül érvénytelenítette az egész pályázatot. Kardos szerint a szakmai bizottság hibázott, de a főváros vezetésének nem volt más lehetősége. Interjú.