„Történelmi jelentőségű bűn” a Magyar Színházi Társaság szerint, hogy Vidnyánszkyékhoz kerülne a Színészmúzeum

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 24.

Belpol

Az alapítványi kiszervezéssel könnyen magánkezekbe kerülhet az intézményhez tartozó két épület.

Közleményt adott ki a Magyar Színházi Társaság a törvényjavaslat kapcsán, mely szerint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) és a hozzá tartozó Bajor Gizi Színészmúzeum a Vidnyánszky Attila által vezetett ( a SZFE-t is működtető ) Színház és Filmművészetért Alapítvány (SZFA) tulajdonába kerülne.

 A Semjén Zsolt által beterjesztett javaslatról a társaság is csak a sajtóból értesült. Mint fogalmaztak, eddig is fenntartással figyelték az állami tulajdon alapítványi vagyonként történő kiszervezését, de” történelmi jelentőségű bűnnek” érzik olyan épületek esetében, melyek képletesen és morálisan nem csupán az állam, de a teljes színházi szakma tulajdonában állnak – és jelentőségük túlmutat magán az ingatlanon.

A hvg.hu által kiszúrt közleményben a színházi szervezet felidézi: a törvényjavaslat elvileg garantálja, hogy ne lehessen értékesíteni az állami tulajdonú Bajor Gizi  Színészmúzeum épületét. Csakhogy az OSZMI épületére nem vonatkozna az elidegenítési tilalom; a a komplexum ráadásul egy dupla telken áll, a színészmúzeum mellett pedig egy beépítetlen telek található, amit a javaslat értelmében szintén el lehetne adni.

„További aggodalomra ad okot” – írja a Magyar Színházi Társaság – „hogy nem egyértelmű, pusztán az ingatlanvagyon, vagy a teljes fenntartói jogkör kerül-e az Alapítványhoz. Amennyiben fenntartóváltásról is szó van, a jövőre hetven éves intézmény múzeumszakmai felügyelete illetve az OSZMI által kezelt műkincsvagyon tulajdonosi jogainak gyakorlása sem tisztázott, és nem megnyugtató.”

A szakmai szervezet szerint a Semjén-féle javaslat előrevetíti annak a veszélyét, hogy előbb vagy utóbb eladnák a két - nem csak tényleges értéke, hanem szimbolikus jelentősége miatt is fontos - épületet, „ami a magánkezdeményezés révén létrejött Bajor Gizi Színészmúzeum esetében helyrehozhatatlan erkölcsi kárt jelentene.”

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk