Kultúra

A kérdésre, hogy melyik együttes a power metallal és thrashsel kevert progresszív zenék legfontosabb képviselője, mindmáig bárki rávágja, hogy a Never-more. Igaz, ennek alighanem az az egyik magyarázata, hogy a seattle-i úriemberek (és a turnék alkalmával hazánk egyik fia, Vörös Attila) komolyabb konkurencia nélkül teszik a dolgukat.

Erlend Oye - amúgy a világnak oly sok muzsikus lelkű zsenit adó norvégiai Bergen szülötte - eddig számos zenekarában bizonyította, hogy alapvetően megnyerő, a közönség figyelmét és érdeklődését lekötni képes, visszafogott, mégis hatásos eszközökkel operáló, a szó jó értelmében szórakoztató művész és egyben egyszemélyes intézmény.

mint tizennyolc csillag: megint négy lemez, amibe kár lenne nem belehallgatni a nyáron.

Már a cím többszörös magyarázatra szorul, végtére is felszedett magára némi felesleget azóta, amióta az 1969-es keltezésű filmet magyar mozik a hetvenes évek legelején bemutatták. A példás gyorsaság oka - Marlon Brando már akkor is, már nálunk is tagadhatatlan piaci ereje mellett - nyilván a rendező (és velencei fesztiváldirektor) már-már legendás baloldalisága (bár épp Magyarország ruszki megszállásán felháborodva lépett ki az olasz kommunista pártból, 1956-ban).

Íme, az ember. Egy Strobbe. Nem is egy, rögtön négy.

Komcsizni jó, szerintem régen jobb volt, de aki régen nem tudott (például életkori okokból) komcsizni, miért is maradna ki a mókából, hisz' egy egészséges komcsizáshoz nem kell más, mint... Mi is? Nem kell semmi. Ha azt mondom, hogy így lehettek ezzel e filmmű alkotói is, bizonyára igazságtalan vagyok, de nem járok nagyon messze a valóságtól.

Szerintem nincsen nagyon nagy baj. Nyár elején bemutattak az Örkény Színházban egy produkciót, amely a legtöbb elemében duplán közvetíti az évad végére felgyűlt kimerültséget (azzal, amit, és azzal, ahogy). Vagyis rossz. Műsoron tarthatatlan. Lemegy most néhányszor, hiszen a jegyeket jó előre megvették, aztán el kell dugni - ne lássa többé senki. Lehet pár csepp könnyet elmorzsolni a sajnálatos módon elpazarolt néhány olyan percért, amelyben szép hosszú szériára is érdemes jelenetek zajlottak. Kettő, ha jól emlékszem.

Egy elterjedt tévképzet szerint az orosz művészet az a vad világ, ahol lépten-nyomon botrányokat kavaró művészekbe, esetleg büntetőtábori ítéletükre váró művészettörténészekbe (jelesül Andrej Jerofejevbe) lehet botlani, s minden bokor mögül a képzőművészet egy-egy fenegyereke leselkedik ránk. Ebbe a csoportba sorolódik a Magyarországon már többször is kiállító Blue Noses csoport, azaz Viacheslav Mizin és Alexander Shaburov, akik most mint kurátorok jegyzik a Knoll Galériában megtekinthető, körülbelül egyórás videóválogatást.

A Téte de Moine - a svájci Jura-hegységből származó, 2001 óta eredetvédett sajt - évszázados hagyományokkal bír. Az 1136-ban alapított Bellelay kolostor szerzetesei készítették először, 1790-ig Bellelay sajtnak is nevezték (Téte de Moine: "a szerzetes feje").

Amikor Sztupa és Troché lopni mentek, dühöngött a forradalom. A főváros utcáin a felkelők barikádokat emeltek, és a háztetőkről lőtték a fedezéket kereső kormánycsapatokat.

rés a présen: Mihez és kikhez kötődnek a Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Film- és Kulturális Fesztivál kezdetei? Steigler Sándor: A melegfesztiválok előfutára az 1992-ben megtartott Pink Piknik volt, melyet az akkori LMBT-szervezetek rendeztek. A helyszínt nem hirdették meg pontosan, a vállalkozó kedvű meleg lányokat és fiúkat a Kolosy tértől földre, fára, kerítésre ragasztott vagy festett rózsaszín háromszögek igazították útba.

Sokáig azt hittük, hogy Berkenye nevű település legfeljebb a meseíró fantáziájában létezik, ahol a tollas manó és a háromujjú öregasszony ármánykodásának köszönhetően a lagziban hétfejű lesz a királylány. De szó sincs erről, Berkenye valóban létező Nógrád megyei település, igaz, közelebb Váchoz, mint Salgótarjánhoz, a legközelebb meg a Börzsönyhöz.

Az előttünk álló héten immár a július napjait számláljuk, s ilyesformán érezhetőn megcsappan a komolyzenei koncertek száma a fővárosban. Panaszra mindazonáltal még sincs okunk, mert ezúttal éppenséggel a csekély mennyiség csap át minőségbe, hiszen a hét egyetlen nagyszabású hangversenye, a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekar pénteki koncertje egymagában is jócskán szavatolhatja majd e heti fennkölt mulatságunkat (Nemzeti Hangversenyterem, július 2., fél nyolc).

ZSEBFILMEK PÁRIZSBAN Hatodszor rendezték meg Párizsban a mobiltelefonnal készült filmek fesztiválját. A Beno”t Jacquot vezette zsűri a fődíjat a francia Sophie Sherman Fear Thy Not című alkotásának ítélte: egy alagúthoz közelítve, majd benne, a mennyei fény felé menet énekli ezt az istenes dalt egy lány, akinek csak a fény felé tartott keze látszik.