Kultúra

Noha Ungvári Tamás hosszú-hosszú évtizedek óta ernyedetlen buzgalmú résztvevője a kulturális életnek, s jószerint 1952 óta (midőn rovatvezetőként belépett a Csillag folyóirat szerkesztőségébe) állandó szereplője a hazai nyilvánosságnak, mégis meghökkentő s egyszersmind bámulatra méltó a tény, hogy a művelt és sokfelé forgott, idén nyolcvanadik születésnapját ünneplő férfiú írói és visszaemlékezői aktivitása valósággal megsokszorozódott az elmúlt pár esztendő során. Csak úgy dűl neki a szó, mintha könyvből olvasná; kötetei mondhatni egymás sarkára hágnak, s ez a termékenység még akkor is jócskán érdemes a figyelmünkre, ha nyilvánvaló is - mint arról alább szót ejtünk majd -, hogy munkái bővelkednek az átfedésekben, téma- és szövegvándorlásokban. Így bár jelen írásunk döntően a Scolar Kiadónál terebélyesedő sorozat legújabb kötetét, Az emlékezés enciklopédiáját tárgyalja, azért a korábbi munkáknak is jut majd némi rész a szerzőt méltán megillető figyelmezésből - a folyamatosságokat és a változásokat kikutatandó.

"Csak tíz év múlva ne ez a dal legyen", énekelték a kaposvári színinövendékek a 10. Pécsi Országos Színházi Találkozó gálaműsorának fináléjában, közvetlenül azután, hogy Páva Zsolt, a város polgármestere rövid beszédben megerősítette, hogy a város és a színházi fesztivál kapcsolata remek, POSZT pedig lesz, egy év múlva meg tíz év múlva is. A kérdés csak az: hogyan? (A "mibőlt" ne firtassuk most, valahonnan mindig kerül elég pénz rá, ha esik, ha fúj, ha árvíz.)

Ha egy színésznek álomévadot kellene terveznie, ilyet képzelne. Eljátszotta Lear királyt, főszerepet az Ármány és szerelemben, Lekenczey Mukit az Úri muriban, ősszel mutatják be a Serban rendezte Három nővért, amiben ő Kuligin, és most az Esőember premierje közelít... Mégis, legtöbbet a szorongásairól beszéltünk.

Miskolcról postázott első beszámolónk az immár visszatérő vendég, a zsenigyanús orosz rendező, Dmitri Bertman méltatásával zárult, s a sors úgy hozta, hogy a fesztivál hátralévő részét ugyancsak a visszajáró fellépők operaprodukciói avatták valóban élményszerűvé, s alighanem tartósan is emlékezetessé. László Ferenc

Az ő instrukciói nyomán fejlesztették ki a negyvenkét húros Pikasso gitárt. Gitárszintetizátora olykor úgy szól, mint a szaxofon vagy a szájharmonika. 1977-ben alapított együttese, a Pat Metheny Group a dzsessztörténet egyik legsikeresebb bandája. A zenészdinasztiából származó Patrick Bruce Metheny szólóban, trióban, kvartettben, sőt legutóbb közel negyven mechanikus hangszerrel körülvéve játszik Orchestrion című, az élő és a gépzenét egyedien ötvöző albumának világ körüli turnéján. A tizenhétszeres Grammy-díjas művész június 30-án a Margitszigeti Színpadon csap a húrok közé a Pat Metheny Group zenészeivel (Lyle Mays, Steve Rodby, Antonio Sanchez). A New Yorkban élő zenész a koncertturnéja közben nyilatkozott lapunknak. Szentgyörgyi Rita

Belgrád-borzasztón nagy ám az élet, Bucánanak volt például egy életrevalónak látszó ötlete, hogy e marha nagy Békásmegyer közepére húzza fel az üzletét, s akkor majd nem kell védelmi pénzt fizetnie, hiszen épp a senki földjén trónol, jobbra tőle Milutin, balra Radovan birodalma (esetleg fordítva). Önök szerint bejön a nagy ötlet? Mindazonáltal Anica (Anica Dobra, a Tetthely, az Alpesi klinika és az Álomhajó üdvöskéje - a miheztartás végett) is megpróbálja.

Korábban úgy gondoltam, hogy fizikai képtelenség mozdulatlannak maradni, miközben az ember közvetlen közelében annyira energikus zene szól (élőben), mint a másodszor Pesten járó amerikai neothrash DevilDriveré, főleg, ha a színpadon egy olyan frontember mozog megállás nélkül, mint Dez Fafara. És ha csak félig is, de igazam volt: az, hogy a koncert feléig tökéletes mozdulatlanságba dermedt közönséget végül úgy-ahogy át tudták mozgatni (persze a klipes Clouds Over Californiánál tört meg a jég), jól szemlélteti, hogy miért a világ egyik legjobb koncertbandája a DevilDriver - és a többnyire hibátlan számaikat még nem is említettük.

Elhatároztam, hogy azért sem fogom úgy kezdeni, hogy "Viktor Pelevin a kortárs orosz irodalom fenegyereke". Nem, mert ezt a formulát Szorokinra vagy Jerofejevre is kiosztották már, arrafelé kétségkívül nem szűkölködnek fenegyerekben.

James Braddell élete kész regény - hivatalos biográfiái bőszen ecsetelik, miként jutott egy londoni foglaltházból, Amerika érintésével, Olaszországba, majd haza, egyenest a Ninja Tune kiadó szárnyai alá. Éveken át kitartó alkotótársával, Keir Fraserrel (ők együtt a 9 Lazy 9) tökélyre vitték a hangminták, elcsent és direkt e célra rögzített foszlányok összetapasztását és manipulálását.

Testek párolgásától bűzlik a kocsma, holnap is köd lesz, esni fog. Az idézet egy késő őszi, ká-európai filmtípusból való, a nyári, latinos, életigenlő kiszerelés így fest: csupa élettől vöröslő, kedves spanyol, akiket az isten is jókedvében, gitárszólók hallgatása közben teremtett, s akik mind a konyha körül ólálkodnak, mert ott nagy dolgok vannak készülőben.

Többnyire idős emberek sajátos szokása, hogy nem hajlandók megválni a háztartásukban keletkező szeméttől, melyet vagy csak szimplán gyűjtögetnek, vagy különféle furmányos módokon újrahasznosítanak. Örömmel jelentjük, hogy a "semmi sem vész el, csak átalakul" szellemisége kitört a nyugdíjasotthonokból és meghódította a művészvilágot.

Joggal hihetnének a címe alapján, hogy Patricia Petibon legújabb lemeze Vivaldi-lemez, hiszen a Rosso Vivaldi állandó jelzője volt. Nem csak rikító hajszíne miatt csúfolták kortársai vörösnek a velencei szerzőt, de szenvedélyes, érzéki, gyors tételei miatt is, melyek olykor mintha egyenesen lángot kaptak volna.

Nem akarsz suliba járni? Akkor, tudod mit, többet ne menj, ellakhatsz nálam, s ha vállalod, hogy megnézünk hetente három filmet, és droghoz nem nyúlsz, akkor dolgoznod sem kell Áll az alku? E nagyvonalú, kamaszlelket melengető ajánlattal a Kanada-szerte ismert és elismert filmkritikus (meg tévés személyiség és regényíró), David Gilmour lepte meg 16 éves Jesse fiát, akinek ez idő tájt nagyon nem akaródzott iskolába mennie Hát nem egy porosz utas megoldás, az egyszer biztos, viszont könyvtémának elsőrangú Majd most kiderül, milyen az, amikor a kritikusból kibukik az apa, és az apából a filmkritikus, és az sem éppen érdektelen, mit kezdenek egymással a felek: apa és fiú, fiú és filmtörténet Mint ötlet remek, mint nevelési módszer merész, mint apakép irigylésre méltó - ilyen apát minden fiús házhoz, akinek megvan Az erőszak utcái Michael Manntól, aki pontokba szedi Clint Eastwood nagyságát, és váltott már szót Dennis Hopperrel meg David Cronenberggel Az apába épített filmkritikus tényleg a létező apakonstrukciók egyik legjobbika, inni, enni, szivarozni is meg lehet tanulni tőle, filmek terén pedig tényleg verhetetlen, azt is tudja, mit kell nézni szívfájdalom esetén, és mit kijózanodáskor, és olyan hetvenes évekbeli ritkaságokat is ismer, mint az Eddie Coyle barátai Egyedül talán csak az irodalmi ambíciókkal lehetnek fenntartásaink, mert sem a kanadai évszakok, sem a kanadai Gilmourok színeváltozásának leírása nem elég erős ahhoz, hogy a Filmklub több legyen élvezetes publicisztikánál Fordította: Gellért Marcell, Athenaeum, 2010, 238 oldal, 2990 Ft ***. .