Magyar Narancs: Májusban megjelent "So easy" című lemezed egy hónap alatt elfogyott. Ismert német dj-k játsszák a címadó dalt. Mondhatjuk, hogy ismert vagy Németországban?
R: Páran a szcénából ismerik a nevemet, de ne gondolj valami nagy dologra. Én lepődtem meg a legjobban, amikor a kiadó közölte a hírt, hogy esetleg újranyomnák a So Easyt, mert több bolt is jelezte, hogy elfogyott a készletük. Ne ugorj be azonban: Németországban a minimál tényleg underground dolog, bejáratott közösségekkel. Ezeknek a közösségeknek tetszett a zene, ez így oké. Ilyen értelemben beszélhetünk sikerről. Nem lettem milliomos vagy ilyesmi, ha erre gondolsz.
MN: Pár évvel ezelőtt nyilvánosan is beszélni kezdtél a pánikbetegségedről. Miért?
R: Mert több ember szenved ettől, mint gondolnád, és azt hiszem, muszáj beszélni róla, mert másokon segíthetsz, és meg is könnyebbülsz. Nekem úgy volt, hogy egy éjjel, amikor éppen nem volt semmilyen buli, arra ébredtem, hogy meg fogok halni. Iszonyatosan erős érzés volt, teljesen lebénított, nem tudtam kimenni a lakásból napokig. Hidd el, hogy ha rád jön a para, beszélni sem tudsz. Elmentem orvoshoz, aki megmondta, hogy pánikbeteg vagyok. Érdekes fejlemény volt, nem igazán tudtam mit kezdeni vele. Elkezdtem szedni a gyógyszert, és minden másról leálltam, mert tényleg be voltam gyulladva. Fura egy dolog ez: például kicsit sem zavar, ha ki kell állnom a tömeg elé játszani, de például gond volt elmenni a lakásból. Azt hiszem, a pánikbetegség kifejezetten magányos műfaj, rád tör, és nem tudsz mit kezdeni vele.
MN: Hogyan fogadták az ismerősök, munkatársak a dolgot?
R: A Hyperspace-esek nagyon jó fejek voltak - ők is soproniak -, nem rúgtak ki emiatt vagy vezettek be retorziókat, pedig néhány partin nem tudtam játszani. Az ismerősök nagy része egyáltalán nem értette, hogy konkrétan mi is a bajom, de páran hasonló cipőben jártak. Megosztottuk az élményeket - ez fontos szerintem, hogy az orvoson kívül legyen kivel beszélned a dologról -, hiszen annak tudod elmondani, hogy mit érzel, aki már érzett ilyen fokú halálfélelmet. Nyilván sokan észrevették a váltást, hogy átrendezted az életed.
MN: Konkrétan milyen változtatásokról beszélsz?
R: Kevesebb piálás, kevesebb gátlástalan éjszakázás, ez volt az első. Fontos, hogy képben kellett lennem azzal, hogy van ez a nyavalyám, és megtanuljak élni vele. Ha felismered, hogy mi történik, tudsz uralkodni magadon, nem veszíted el a kontrollt. Most már évek óta tünetmentes vagyok, a gyógyszert is elhagytam, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen gyógyult lennék. Azt mondják, hogy a pánikbetegség a pörgő ritmusú embereket kapja el, akik képtelenek kikapcsolódni vagy nem figyelnek eléggé magukra. Egyszerűen csak vissza kellett vennem a pörgésből.
MN: Hogyan lehet összeegyeztetni a pánikbetegséget a dj-élettel? Minden hónapban az ország különböző pontjain lépsz fel.
R: Azért össze lehet egyeztetni. A pánikbetegség nem egyenlő azzal, hogy meghaltál. Nyilván az elején, amikor nem tudtam, hogyan jönnek a rohamok, necces volt autóba ülni, illetve bárhová is menni. A gyógyszer (a tudat, hogy nálam van), valamint, hogy elkezdtem a betegségemről beszélni, sokat segített: olyan emberek értették meg a bajomat, akikről egy pillanatra nem feltételeztem volna. Beszélni kell róla, ez szerintem a legfontosabb. Elmondani, hogy mi a helyzet veled. Egy idő után úgyis kialakul a rutinod, tudni fogod, hogyan tudsz így dolgozni. A legfontosabb azonban, amit el kell magyarázni, hogy ettől a betegségtől nem lettél porcelánbaba. Persze nyilván már nem költözöm fel Budapestre, sem valamelyik nyugati fővárosba, mondjuk Berlinbe, hiába hívnak folyton. Nem, mert nem menne, hanem mert már öregszem és gyáva vagyok. Ehhez a betegségemnek semmi köze nincs. Ha lenne egy biztos társ, aki belevágna velem, elgondolkoznék a dolgon. Nincs, nem gondolkozom. Egyedül nem megyek.
MN: Mik a terveid a közeljövőre?
R: Hála istennek be vagyok táblázva. Adott a stúdióm Sopronban, postán küldöm ki a kész anyagot Berlinbe. Zúztam a Szigeten, zenélek a Bónusz fesztiválon és még sok más helyen. Emellett van rendes, bejelentett melóm, amit szeretek. Nem szabad felmentésként arra hivatkozni, hogy pánikbeteg vagy. Dolgozni kell.
