Közösségi gyűjtést indít a TASZ, hogy jogtudatosságra nevelhessék a gyerekeket

  • narancs.hu
  • 2018. június 26.

Lélek

Mindezt a MONDO kártya és program, illetve pedagógusoknak szóló workshopok segítségével.

Közösségi gyűjtést indított a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) MONDO-csapata, céljuk, hogy a kétórás, pedagógusoknak szóló workshopjukat negyven iskolába vihessék el. Ha az adománygyűjtés sikeres lesz, az intézmények egy-egy pakli MONDO kártyát is kapnak, hogy a mindennapi tanításba is be tudják építeni a játékot mint oktatási segédeszközt.

false

 

Fotó: http://szuloi.tasz.hu/

A kampány jelmondata: „Bátor gyerekeket az iskolába!”, a csapat célja pedig 900 ezer forint gyűjtése, ebből az összegből ugyanis már megvalósítható lenne a képzéssorozat. Ha sikerül, őszre elkezdik a tréningeket, így több ezer gyerek kezdhet el tanulni a saját jogairól a kártya segítségével, iskolai keretek között.

A MONDO egy komplex program, amely a MONDO nevű kártyajátékra épül, és célja a gyerekek jogtudatosítása. Erről szóló riportunkat itt olvashatják:

Ki kell állni magunkért!

Tíz témakör, egy kerekes székes kisfiú, egy beszédhibás robot, sok-sok veszélyhelyzet, felkiáltójel, és a jogok. A MONDO kártya kedvesen, vidáman, okosan tanítja a gyerekeket empátiára, jogtudatosságra, kiállásra és a másik elfogadására. „Csak az érintheti meg a testem, akinek megengedem. A fütyimet, a fenekemet, a mellemet, a számat nem érintheti meg olyan, akinek nem engedem.”

„Ha fontos neked, hogy a jogaikról tanuló gyerekekből jogtudatos felnőttek legyenek, támogasd te is a kezdeményezést!” – zárja a kampány indulásáról szóló közleményét a TASZ. A gyűjtés első napján máris 33 ezer forint gyűlt össze a jó cél érdekében.

 

Figyelmébe ajánljuk