Magyar Narancs: A HWB Express 2009-es üzleti jelentése avval büszkélkedik, hogy a cég a válság alatt is növekedett. Minek köszönhető ez azon túl, hogy sokáig takarékszövetkezeti formában működve nem nagyon kavartak a nemzetközi pénzpiacon?
Fáy Zsolt: Az 1995-ben, részben általam alapított takarékszövetkezetben két éve vásárolt harmincszázalékos tulajdonrészt Spanyolország egyik legnagyobb közösségi bankja, a Caja Navarra (CAN). Ezzel az egymilliárd-kétszázmillió forint plusztőkével tudott a HWB egyáltalán bankká alakulni. A pénzt arra használtuk, hogy a fiókok számát hatról tizenkettőre emeljük, így lehetett növekedni a válság közepette is. A hitelezési veszteségünk azért nekünk is nagyobb, mint korábban.
MN: Maguk hogyan kezelik a bebukott lakáshiteleseket?
FZS: Szerencsére nagyon kevés problémás ügyletünk van, mert nagyon későn és szerény mértékben szálltunk be a devizás lakáshitelekbe. Ha valaki meginog, nem adjuk el a követelést, nem kerül a képbe árverezőház. Megpróbáljuk megoldani a dolgot átütemezéssel, futamidő-hosszabbítással. Hozzáteszem, hogy nem feltétlenül kellett volna idáig eljutni. A horvátoknál például a nemzeti bank megakadályozta, hogy a lakosság ilyen mértékben és ennyire kockázatos módon adósodjon el.
MN: Ha már itt tartunk, melyik oldalon áll a pénzpiacok szigorúbb szabályozása körüli vitában?
FZS: Szabályozáspárti vagyok, és remélem, hogy erre megy a világ. Obama új törvényjavaslata vagy a német törvényi változások is optimizmusra adnak okot.
MN: Mitől közösségi a Magnet, és miben mások a céljai, mint általában?
FZS: A hagyományos üzleti modell szerint a pénzét elhelyező betétes és a hitelt igénylő ügyfél érdekei homlokegyenest ellentétesek. A betétes minél magasabb megtérülést szeretne, és nem nagyon érdekli, mit csinálnak a pénzével; a hiteles nem kíváncsi, honnan jön a forrás, csak jó olcsó legyen. A pénz útja jórészt láthatatlan, így ad absurdum az is előfordulhat, hogy az én megtakarításomból adnak kölcsön egy olyan veszélyes üzemnek, ami aztán a szomszédomba költözik. A bankoknak sokkal fontosabb a szerepe és nagyobb a felelőssége, mint sokan gondolják, hiszen a hitelezési politika révén befolyásolják a gazdaságba áramló pénz útját, végeredményben a fejlődés irányát. Ez mindenhol a menedzsment legfontosabb döntési jogköre, mi viszont ebbe be akarjuk vonni az ügyfeleket. Nálunk a betétes és a hiteles láthatja egymást, érdekközösséget alkothat, hogy a pénzből olyan dolgok valósuljanak meg, amelyek jótékony hatással vannak a környezetre és a társadalomra. Szerintünk a bank a konkrét nyereségtermelésen kívül egyéb célokat is szolgálhat.
MN: Hogyan valósul meg ez a gyakorlatban?
FZS: Bizonyos dolgokra nem adunk pénzt, bizonyos területeket támogatunk. Nem finanszírozunk olyan tevékenységeket, amelyek indokolatlanul károsítják a környezetet, nem tartják tiszteletben az alapvető emberi jogokat, és ellentétesek a fenntartható fejlődéssel. Többek között nem adunk dohány-, szesz- vagy hadiipari befektetésre, környezetszennyező vegyiparra, szerencsejátékra, GMO-ra, a turizmus egyes formáira és olyan cégeknek, amelyek nem tartják tiszteletben a munkavállalói jogokat.
MN: Honnan tudják, mi fenntartható, és mi nem?
FZS: Rendszeresen konzultálunk a legkülönbözőbb területek szakértőivel és civilekkel, de ez így is fogas kérdés. Például a biomassza-hasznosításról, a bioüzemanyagokról ma öt szakember öt különböző dolgot mond. A kétségek miatt jelenleg erre sem adunk, ám ez még változhat.
MN: Hajtottak már el céget etikai megfontolásból?
FZS: Meg sem keresnek minket. Tegyük hozzá, mi kicsik vagyunk, egy olaj- vagy dohányipari nagyvállalat nem hozzánk szalad, ha pénzre van szüksége. A kis- és középvállalkozások bankja voltunk és vagyunk, 750 millió forint a legnagyobb összeg, amit ki tudunk helyezni.
MN: Konkrétan hová megy majd a fenntartható fejlődésbe fektető emberek pénze?
FZS: Egyelőre kétfajta közösségi betétünk van, ahol az ügyfél döntheti el, mibe invesztál. Az egyiknél a szektort lehet megválasztani. Ez lehet a zöldenergia, környezet- és természetvédelem, munkahelyteremtés, kutatás és fejlesztés, egészségügy és szociális ellátás, kultúra és oktatás vagy biogazdálkodás. A másiknál azt is megjelölheti, hogy pontosan melyik cégnek, intézménynek helyezzük ki megtakarítását. A betétes bizonyos határok között maga választhatja meg a hitelfelvevő számára érvényes kamatot is. Ennek alsó határa 0,5 százalék, felső határa a mindenkori jegybanki alapkamat - jelenleg 5,25 százalék - szintjénél 0,25 százalékkal kisebb. Erre a bank szerénynek mondható 3 százalékos marzsot (a saját hasznát jelentő kamatrést - L. B.) tesz rá; ez más bankoknál tipikusan 5-7 százalék. Rakódhat erre még kockázati felár is, de normálesetben a hitelfelvevő 3,5 és 8 százalék közötti kamatszinttel számolhat, ami alacsonyabb, mint a kereskedelmi bankoknál. Amennyiben a betétes a legmagasabb, 5 százalékos kamatot választja, versenyképes megtérüléshez jut. Ha kevesebbel is beéri, a kiszemelt vállalkozás még olcsóbban jut pénzhez. Az első ilyen ügyfél az óbudai Waldorf-iskola. Piaci kamattal kezdtük el őket hitelezni, ami a betétesek beszállásával csökkenhet. Az eredeti forrásigénynél persze több betétet kell összegyűjteni, hogy ha egyesek kiveszik a pénzüket, ne nőjön meg újra a kamat, a tartalékot pedig állampapírba fektetjük. Természetesen a kockázatot ugyanúgy mi vállaljuk, mint a többi pénzintézetnél. Ha egy vállalkozás ilyen típusú hitelt szeretne, akkor felmentést kell adnia számunkra a banktitok alól, hogy a betétesek megismerhessék a paramétereit. A kínálatban még többségben vannak a hagyományos betétek, de már látjuk, hogy az ügyfeleink elkezdtek átpártolni az újakhoz. A cél az, hogy három-öt éven belül a betétek nyolcvan, de akár 100 százaléka is ilyen legyen.
MN: Kik lesznek az új tudatos betétesek?
FZS: Azok, akik szerint a felelősségünk kiterjed arra is, hogy a pénzünkből mi valósul meg. Ez nyilván a lakosságnak egy erősen egy számjegyű százaléka. Azt reméljük, hogy az említett időhatáron belül az ügyfelek száma a mostani tizennégyezerről harminc-harmincöt ezerre nő.
MN: Közülük is válogatnak majd? Ide hozhatnák a pénzüket, mondjuk a pátyi és sávolyi befektetők?
FZS: A betéteseket külön nem tudjuk szűrni, de százmillió forintnál több betétet nem szoktunk egy ügyféltől elfogadni, így az óriási pénzeket kezelő vagy mozgató beruházók sem a mi ügyfeleink.
MN: Külföldi etikus pénzügyi alapokba befektetnek?
FZS: Nem, Magyarország annyira forráshiányos, hogy a hazai betétesek pénzét szerintünk egyelőre jobb volna itthon felhasználni. Rengetegszer hívnak fel brókerek nagyon jó hagyományos ajánlatokkal, és teljesen hülyének néznek, ha azt mondom, hogy nem fektetünk külföldi értékpapírba.
MN: Ilyen körülmények között milyen nyereségre számítanak?
FZS: A tőkearányos nyereséget az idei évre tíz és tizenöt százalék közé céloztuk be, ami legalább ötven százalékkal alacsonyabb a többi bankénál. Ez nem tragédia, takarékpénztár korunkban is ennyihez szoktunk hozzá. Nálunk a fizetések is tíz-húsz százalékkal alacsonyabbak a piacinál.
MN: Olyan szektorokat és szereplőket akarnak finanszírozni, akik máshol nem vagy nagyon drágán kapnának hitelt. Ez a bank egészét kockázatossá teszi.
FZS: Nem feltétlenül, ha alaposan megismerjük az ügyfeleket. Most tárgyalunk például egy Pest megyei biogazdálkodóval. Ha ő bemegy egy bankba, ott előveszik a mérlegét meg ilyeneket, és kész. Mi viszont megnézzük az uborkát is, beszélünk a cég ügyfeleivel, vásárlóival, a helyiekkel, azzal, aki beajánlotta; addig megyünk, amíg meg nem ismerjük az egész sztorit. Ez persze rengeteg idő, de ennek ez az ára. Eddig sem szivarozó nagybankárok voltunk, nem mozgunk vadidegenekként ezeken a területeken. Kisvállalkozásokat pénzeltünk, és a teljes hitelállományra vetített veszteségünk ugyanakkora volt, mint a kereskedelmi bankoknak. Szerintem a tizenöt éve működő vállalkozó, akiről a környezete jó véleménnyel van, kevésbé veszélyes ügyfél, mint aki három napja alapított egy céget, és egy remek, kurrens ötlettel áll elő.
MN: Mások mit gondolnak erről a rizikóról? Mennyiért jutnak például hitelhez a bankközi piacon?
FZS: Egyáltalán nem veszünk onnan fel pénzt. Az etikus bankolásnál az ember óvatos duhaj, és az összes betétje legfeljebb hetven százalékát helyezi ki hitelnek, így nem kell külső forrásra támaszkodnia.
MN: Az első hónapban milyen ügyfelek jöttek?
FZS: Nagyon népszerűek az energiahatékonysági beruházások, itt számos tárgyalás folyik. Sokan jelentkeztek, de nem mindenkinek tudunk segíteni. Jött például egy feltaláló egy új típusú szélmalommal, hogy neki kockázati tőkére lenne szüksége. A civil szféra szereplőinél is számos nehézség jön elő. Adott például egy jó nevű alapítvány egy remek ötlettel és ötmillió forintos forrásigénnyel, csakhogy nincs semmilyen komoly fedezete, klasszikusan tehát hitelezhetetlen. Végül azt találtuk ki, hogy fogják száz támogatójukat, akik fejenként ötvenezer forintra kezességet vállalnak. Új terepeken kísérletezünk.
MN: Ilyen volt az is, amikor minden ügyfélnek megírták, hogy tavaly hány forintot kerestek rajta. Nem jöttek a biogazdák vasvillával a bankfiókba?
FZS: Nem! Az emberek tudomásul vették, és voltak, akik meg is köszönték, hogy kiszámoltuk. A négyszáznegyvenmilliós nyereség tíz százaléka egyébként a Közösségi Adományozási Programba megy. Az ügyfelek szavazással döntik el, hogy a bank honlapján található mintegy ötven társadalmi szervezet közül melyik menynyi támogatást kapjon. A szervezetek együttműködési szerződést kötnek a bankkal, feltüntetik az adott évre megcélzott támogatást igénylő tervet, projektet, illetve a szükséges összeget. Egyelőre túlsúlyban van az egészségügy, szeretnénk, ha a lista színesebb lenne, és két-háromszorosára bővülne. Egy auditbizottság válogat, hogy csak az arra érdemes szervezetek kerüljenek be.
MN: A résztulajdonos CAN otthon a profitból harminc százalékot áldoz jótékony célokra.
FZS: Igen, mert ők a helyi spanyol tartományi önkormányzat tulajdonában vannak, és az lemond az osztalékról. A Magnet tulajdonosai a nyereség harminc százalékát kívánják osztalék formában kivenni, tízet ajánlunk fel az adományozási programra, és hatvan a bank továbbfejlődését szolgálja. A tőkearányos nyereséget nézve végül annyit kapnak a tulajdonosok, mintha négy és fél százalékos betétkamatra helyezték volna el a pénzüket.
MN: Játsszunk el a gondolattal, hogy a nemzetközi pénzvilág fejet hajt, és egyként tér át az etikus bankolásra! Ennek milyen makrogazdasági következményei lennének?
FZS: Az lenne a vége, hogy a dohány- meg a fegyveripar vagy a Rábát elszennyező osztrák bőrgyár nem jutna pénzhez.
MN: És gondolom, az autógyárak sem, ami jó sok munkahely elvesztésével járna.
FZS: Nem biztos, hogy nem kapnának, attól függ, milyen kocsit és hogyan készítenek. Nemzeti olajvállalatunk geotermikus kutatási részlege is biztos kapna pénzt, ha viszont egy szennyező üzemet akarnának valahol építeni, arra nem. De látni kell, hogy Hollandiában, Németországban, ahol már huszonöt éve működnek etikus bankok, a piaci részesedésük ott is egy és két százalék között van. Ugyanakkor a hatásuk messze túlmutat ezen. A legrégebbi és legnagyobb a Triodos, ezt Amszterdam mellett néhány tucat környezetvédő aktivista, egyetemi ember alapította. Az első tizenvalahány évben egyetlen termékük volt, egy zöldbetét, amiből szélerőműparkok finanszírozásához gyűjtötték a pénzt. Mindezt akkor, amikor a többi bank egy huncut guldent nem adott erre. És a Triodoshoz elkezdett ömleni a pénz. Öt-nyolc év múlva a kereskedelmi bankok is beszálltak, és ma Hollandia szélenergia-nagyhatalom.
