magyarnarancs.hu: Mióta csinálod a Piros Kakaót?
SD: Tulajdonképpen amióta gyerekfoglakozásokat tartok, úgy 15 éve. Mégis másfél éve lett konkrét neve, egy brand, ami összefogja mindazt, amit csinálok. Sok helyen dolgoztam és dolgozom: Kesztyűgyár, csepeli Burattino Iskola, Tűzoltó utcai klinika, Kék Pont, Odeon, legrégebben és leghosszabban a Noha Stúdió és Alkotóműhelyben mint szervező és programtartó.
magyarnarancs.hu: Az általad képviselt ügy egyik lényegi eleme, hogy „megkeressük, kinek mi a jó”. Ezt hogyan kell elképzelni?
SD: Egyénileg figyelünk mindenkire, és hagyjuk, hogy felfedezzék, kit mi vonz be, kinek mi jó – akár arról van szó, hol a helye a csoportban, akár arról, hogy kihozza magából azt, ami el van rejtve. A Mesekönyvíró táborban például ez jól megfigyelhető: közösen rakjuk össze a mesét, de valaki a rajzolásban, valaki a leírásban, megint más a szerkesztésben találja meg a helyét és tesz hozzá valamit a nagy egészhez. Én abban segítek, hogy olyan jöjjön ki belőlük, amire ők maguk sem számítottak, és mindez közösségi élménnyé alakuljon.
magyarnarancs.hu: Hány fős gyerekcsoportokkal dolgozol? Van létszámkorlát?
SD: Persze, a heti rendszerességű gyerekpszichodráma-csoportnál maximum 8 fő jöhet egyszerre, egy táborba körülbelül 15-en, de ez a program témájától is függ, a Mesekönyvíró táborba alapból csak olyan jöhet, aki már tud írni, a mozis tábornál sem mindegy, milyen filmeket hozunk, kevés olyan van, ami mindegyik korcsoportnak szól. Több programra jönnek kisebb testvérek is, ha sokan vannak, akkor pedig szétszedjük őket korcsoport szerint.
magyarnarancs.hu: Hogy látod, mennyire van igény minderre, sokan jelentkeznek?
| ||
SD: Abszolút van rá igény. Van egy foglalkozás, októberben kezdtem, az a neve, hogy Komplex Napozás: egy nyomozós játék, ahol mindig van egy konkrét, kinyomozandó ügy, például eltűnik egy Rousseau-festményről a narancs, a gyerekeknek pedig rá kell jönniük, hogy ki a tettes. Olyan is volt már, hogy kinyílt egy dimenziókapu, elterjedt egy dzsungelben egy ismeretlen vírus, vagy az óriásbuborék-fújó extrareceptjét kellett megszerezniük. A program mellé mindig van egy kézműves-foglalkozás, ahol nyomozóigazolványt készítünk vagy világítós varázspálcát, vagy bármilyen eszközt, ami szükséges a nyomozáshoz. Ennél a programnál látom, hogy ha valami megmozgatja a gyereket, akkor beindul és életre kel.
magyarnarancs.hu: Ahogy említetted, minden héten tartasz gyerekpszichodrámát. Ez mennyiben más, mint ami a felnőtteknek szól?
SD: Nincs olyan szinten tudatosítva, mint a felnőtteknél, sőt a gyerekek itt nem is a saját életük eseményeit hozzák, hanem mesékkel, szimbolikusan mondják el a problémájukat. Van, hogy klasszikus meseszereplőkről szól a történet, van, hogy modern hősökről. Vagy van például egy vadabb kisgyerek, aki képtelen betartani a csoport, az iskola és a mese határait, csak rohangál, majd egyszer csak eljátssza, hogy ő egy nagy gömb, ami felrobban, és eltűnik belőle az összes feszültség. Persze ez így nagyon egyszerűen hangzik. Változó, hogy kinél mennyi idő alatt és mekkora változás történik, közrejátszik az is, hogy a család mennyire együttműködő. Amúgy a példák nem megtörtént esetek, mert azok csoporttitkok.
magyarnarancs.hu: Mennyire kell a szülői visszajelzés?
SD: A gyerekdrámacsoport alapja a szülőkkel való együttműködés; ez nem olyan dolog, hogy beadjuk a gyerekeket megjavítani. Alapvetően egy szülői konzultációval indul a folyamat, ahol közösen kitűzzük a célt, meghatározzuk, hogy miért jöttek. Ha ez megtörténik, akkor van még három olyan alkalom, amikor mi, a gyerek és a szülők is mondhatnak nemet, hiszen alapvető szempont, hogy tetsszen a gyereknek a csoport. Akkor el kell köteleződni arra az évre, a csoport fix, nem ki-be járós, hiszen nagyon sérülékeny lenne az egész, ha valaki nem jönne, vagy állandóan újak érkeznének. Közben is kérhetnek a szülők konzultációt, illetve mi is mondhatjuk, hogy most van valami, amit szeretnénk megosztani velük, a végén pedig van egy teljes, összefoglaló értékelés.
magyarnarancs.hu: Milyen problémákkal érkeznek erre a programra a gyerekek?
SD: Van, aki azért jön, hogy a heti feszültséget levezesse, de van olyan is, aki válás, gyászfeldolgozás, iskolai beilleszkedési nehézségek, indulatkezelési problémák, önbizalomhiány vagy hosszabb kórházi tartózkodás miatt keres fel minket.
magyarnarancs.hu: A program ennyi idő alatt miben tud segíteni?
SD: Tulajdonképpen egy iskolai évről beszélünk, tehát októbertől májusig tart a foglalkozás, aki elkezdi októberben, májusig mindenképp járni szokott. Van, aki több évig is – én hiszek abban, hogy a gyerekek és mi is megérezzük, meddig kell jelen lenni a csoportban. Mindenkinél mérhető a változás, de mindenkinek más a nagy lépés. Ha például egy kislány mindig csak királylány tud lenni, nála az is nagy lépés, ha ki mer jönni a palotájából, és lehet, hogy kell még fél év, mire az életbe is ki mer vagy tud lépni. Nem mindenkinél az a cél, hogy legyőzze a sárkányt. A csoport fontos része, hogy a gyerekek példát mutatnak egymásnak egy biztonságos, intim környezetben, ahol megvan külön a csoport célja, és mindenkinek az egyéni céljai is.
magyarnarancs.hu: Vannak ott alvós programok is. Miben tér el mégis mindez a klasszikus bébicsőszködéstől? Mondhatni, hogy egy alternatív válfaja annak?
SD: Abból a szempontból igen, hogy ha elhozzák a gyereket egy programra, és nem a bébiszittert hívják, akkor mondható alternatívának. Az ott alvós programoknál épp ez a lényeg: a gyerekek velünk házibuliznak, amíg a szülők jönnek-mennek, amerre csak kedvük tartja. Sőt van egy olyan terv is, hogy színházakban és mozikban is vigyázunk a gyerekekre: amíg anyu és apu filmet vagy színdarabot néz, addig a gyerek is átélheti ugyanazt a témát, csak gyerekszemmel. Ez egyelőre még nem valósult meg.
magyarnarancs.hu: Van közös programod a Kék Pont Alapítvánnyal is. Erről mit kell tudni?
SD: A Kék Ponton belül van egy projekt, a neve City Art Műhely. Egy békásmegyeri lakótelepi ház aljában kialakítottak egy klubhelyiséget, ahová bemehetnek a fiatalok és ott internethez juthatnak, biciklit kölcsönözhetnek, dj-vj tanfolyamra járhatnak, és nem utolsósorban beszélgethetnek – a program célja alternatívát nyújtani az utcán töltött idő és a drogozás helyett. Mindez 2009 óta működik – egy Támop-pályázatnak köszönhetően –, de idén januártól a támogatás véget ért, ezért jelenleg már csak heti egyszeri nyitva tartással, önkéntes alapon működik. Drámaszakkört tartunk, azt nagyon szerették a srácok, nem akartuk abbahagyni. 16–22 éves fiúk jönnek, izgalmas velük együtt dolgozni és látni azt, mennyire tudnak játszani, csak meg kell nekik mutatni, hogyan. Ráadásul igazán nyitottak, el lehet velük mélyülni, két év alatt eljutottunk oda, hogy van egy állandó, lelkes 6–8 fő, akik hétről hétre eljönnek. A szakkör alapötlete az volt, hogy van egy pad valahol Békásmegyeren, ami körül megfordulnak az általuk kitalált karakterek – Gyep Elek, a díler, Kur Vanessza, a rágózós lány, Nagy Brittánia Calzedonia, az új telepi csaj, vagy Johnny Walker, a drogbáró. A karakterek által jutottunk el mindig azokhoz a napi témákhoz, amik éppen foglalkoztatták őket.
magyarnarancs.hu: A Tűzoltó utcai kórházban milyen projekted fut?
SD: A Festménymesék című projektünk az onkológiai osztályon fekvő gyerekeknek szól. A program az Új Európa Alapítvány, Mol gyermekgyógyító program keretein belül valósul meg a Játszóház Alapítvánnyal együtt. Minden alkalomra viszünk egy festményt, beszélünk a festőjéről, a korról, amiben született – a gyerekeknek ez azért is fontos, mert a kórházban töltött idő elzárja őket az iskolától, óvodától, lemaradnak tanulmányaikban. A festményekből mesét írunk, a mesét eljátsszuk, majd a gyerekek lefestik az átélt élményeket.
