A BKV-sofőrök segítséget kérnek az őrjöngő utasok miatt

Lokál

A buszvezetők mögötti helyek elrekesztését, a sofőrök fizikai elkülönítését kéri a szakszervezet a maszkviselésből fakadó konfliktusok miatt. Közben a BKV-nál is emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma.

A BKV munkatársainak nem csak a járványhelyzettel, az utasokkal is meg kell küzdeniük. Néhány hete egy olyan őrjöngő utassal gyűlt meg a baja egy sofőrnek a Thököly úton, aki nem volt hajlandó maszkot viselni. A lapunk birtokába került felvételen jól kivehető, ahogy egy utas szitkozódik és üvölt, miközben a busz vezetője higgadtan próbálja csitítani, illetve közli vele, hogy ha maszk nélkül utazik, le kell szállnia. És bár végig próbált nyugodt maradni, a járművezetőnél ennél az inzultusnál telt be a pohár: a BKV-tól kért valamilyen fizikai védelmet, hogy tudja végezni a munkáját.

"Elég volt. Vagy legyen minden buszon egy őr, ellenőr, bárki, de a munkám így ebben a formában biztonságosan végezni nem lehet, nem tudom. Semmilyen eszköz, semmilyen jogom, jogunk ahhoz, hogy megvédjük magunkat. Egy ilyen eset után, ami sajnos kezd mindennapossá válni, vezessük biztonságosan, legyünk türelmesek és udvariasak az utasokkal" - mondta a Narancs.hu-nak a sofőr.

A járművezető azt várja el, tegyenek lépéseket az ilyen és ehhez hasonló esetek megelőzése érdekében, mert ez nem csak vele történt már meg: "egyre jobban szaporodnak az ilyen vérlázító utasmegnyilvánulások!"

Sofőrje kétségbeesett panaszára a BKV nem esett pánikba, mivel nem tapasztalnak kiugró eseteket a járványhelyzetben. "Ugyan az utóbbi időszakban a járművezetők napi szinten számolnak be a maszkviseléséhez köthető apróbb szóváltásokról, mai napig havonta csupán néhány esetben kerülnek intézkedést igénylő konfliktushelyzetbe az utasokkal, illetve másik gépjármű vezetőjével" – közölték lapunk megkeresésére.  Az augusztusi és szeptemberi négy eset közül egy sem volt a maszk használatával összefüggésbe hozható. A négyből egy esetben utassal, három esetben másik gépjárművezetővel alakult ki konfliktushelyzet – tudtuk meg.

A BKV a diszpécserektől és az utasoktól várja el a konfliktusok kezelését. "Veszélyhelyzet esetén a járművezetők a rendelkezésre álló zártláncú rádión kérhetnek segítséget a diszpécsertől, de a kialakuló, kialakult feszültségek feloldása sok esetben az utastársak közreműködésével is megoldható." Mint a közlekedési társaság fogalmazott, konkrét recept nem adható, minden eset más és más, de a megoldást gyorsítja, ha rendőrségi segítség érkezik a helyszínre, a hatóság értesítésében az utasok is segíthetnek.

A rögzített esetek alapján elmondható, hogy a járművezetői bántalmazások száma az év első kilenc hónapjában szerencsére nem szignifikánsan, de emelkedett 2019-hez képest. A járművezetőket ért bántalmazásával a Btk.-ban szabályozott közfeladatot ellátó személy elleni erőszak tényállása is megvalósítható, amely akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető - tudatta lapunkkal a BKV. Amennyiben büntetőeljárás indul, járművezetőiknek kérésükre jogi segítséget nyújtanak.

Több szempontból is súlyosabbnak látja a helyzetet a járművezetőket képviselő szakszervezet vezetője. Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének (BTDSZ) elnöke szerint egyre gyakoribb a verbális támadás a járművezetők ellen. Kollégái munkája pszichikailag megterhelőbb lett az elmúlt hónapokban, járműveik állapota, egyre rosszabb, így azzal is meg kell küzdeniük, szerelőkből pedig változatlanul hiány van. A járvány idején átmeneti megoldásként szeretnék visszaállítani a sofőrök elkülönítését. "Érdekképviseletünk továbbra is azt támogatja, hogy az első ajtós felszállást szüneteltessék, a sofőrök mögötti részt fizikailag lezárják, ahogy tavasszal történt, hiszen a jegyértékesítés nem kötelező a sofőrök számára" - mondta a szakszervezeti vezető. Szabó tapasztalatai szerint az is ront a dolgozók hangulatán, hogy a főváros belengette, a tulajdonukban lévő cégeknél 2021-ben nem lesz béremelés. Ezt a szakszervezetünk visszautasítja, a város vezetésétől és a BKV vezetőitől felelősebb hozzáállást vár el – hangsúlyozta a BTDSZ elnöke.

A BKV-nál is nő a koronavírusos esetek száma

Szeptember közepén kérdeztük először a BKV-t arról, hány munkatársukat fertőzte meg a koronavírus. A vállalat tájékoztatása szerint ekkor tíz munkavállalójukat érte el a járvány, akik karanténba kerültek. Három héttel később a válaszban közölt adat tükrözte a vírus terjedésének felgyorsulását - tíz és húsz fő között mozgott a fertőzött BKV-dolgozók száma. Október első felében már 15-20 kollégájuk betegedett meg koronavírusban, két hete 21 fertőzöttet tartottak nyilván.

Ez az adat elenyésző a BKV tízezres összlétszámhoz viszonyítva, a munkavállalók 1-2 ezrelékét jelentik – hangsúlyozta a társaság. Megkeresésünkre a BKV nem jelölte meg, jellemzően mely munkaterületeken fertőződtek meg dolgozóik. A BTDSZ előre be nem jelentett, szúrópróbaszerű hőmérőzést kért dolgozói számára, a BKV-egyelőre ennek adatvédelmi vonatkozásait vizsgálja.

Figyelmébe ajánljuk