A rezsim kedvezményezett építőcége orvosi rendelő helyett torzót hagyott maga után Rákospalotának

Lokál

Úgyhogy a hónapos leállások miatt a kerület kitette a vizes vb egyik kedvenc építőcégét.

A XV. kerület besokallt, hogy a vizes vb 5 milliárdos szinkronúszó-stadionját kivitelező Penta Industry másfél év alatt félkészre se tudta hozni a Deák utcai orvosi rendelőt, aminek a felépítésére egy éve volt. Az önkormányzat nem fizet az eddigi munkákért, a Penta pedig elismerve, hogy időnként csak 2-3 embere dolgozott az építkezésen, nem adja vissza a gazosodó torzót, hogy a kerület mással befejeztesse az építkezést.

Rákospalota 2016. novemberben megbízta a Penta Industry (PI) és a Masinveszt Kft.-ket, hogy az orvosi rendelőt építsék fel a Deák utcában. Ez már a második közbeszerzési kör volt, a 2015-ös elsőnél nem lépte át az építőipari cégek ingerküszöbét a felkínált nettó 387 millió forint megbízási díj. A kiválasztást az önkormányzat RUP 15. nevű városfejlesztési cége intézte, amelyet a mulasztásaival okozott károk miatt az önkormányzat végelszámolással megszüntet. A RUP 15 másodszorra nem nyílt, hanem meghívásos eljárást választott, ezen lett befutó a Penta-Masinveszt duó nettó 413 millió forintos ajánlatával. Két évvel később kiderült, rossz választás volt a versenyt nélkülöző eljárás a kiválasztott páros félkész állapotba se jutott torzót hagyott maga után a XV. kerületi városházától egy saroknyira. A 2016. decemberben megkapott építési területen 360 nap állt a rendelkezésére, de a 2017. decemberi átadás helyett 2018. március végére a 30 százalékot sem érte el az épület készültségi szintje, ezért az önkormányzat a szerződés felbontásáról döntött.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

A vizes vébén volt dolga

Pedig a Penta Industry Kft. 2017-ben nagyon jól muzsikált, megduplázta 2016-os árbevételét, átlépve a 11 milliárd forintot. Ez a gazdasági teljesítmény azonban nem mutatkozott meg a Deák utcai rendelő előrehaladásán. Ebben része lehetett a tavalyi vizes világbajnokságnak, a Penta Industrynak volt azzal bőven dolga: 5 milliárdért szinkronúszó-medencéket és a hozzá tartozó mobilstadiont épített a városligeti műjégpályán, a Kőér utcában felkészülési épületet, a Külső Váci úton vízitelepet. A Seszták Miklós volt fejlesztési miniszterhez köthető, az első osztályba frissen feljutott kisvárdai focicsapat 2 milliárdról 2,5 milliárdra dráguló futballarénája, a Tállai András vezette mezőkövesdi futballklub hoteljének építése, a Bibó-szakkollégium félmilliárdos felújítása is lekötötte a Penta kapacitásait.

A Deák utcai összevont rendelő építésére a szükségesnél kevesebb erőforrás jutott, maga a PI-tulajdonos Ramor Frigyes is elismerte a Hajdu László (DK) polgármesterrel való idéni márciusi békéltető egyeztetésen, hogy olykor csak 2-3 főt delegáltak a Deák utcába. Az önkormányzat felszólításokkal próbálta motiválni a Pentát, miután azt tapasztalták, 6-8 főnél többen nem dolgoztak a helyszínen, a csúcsot 11 fő jelentette, derékhaduk jellemzően segédmunkás volt. A Penta tulajdonosa viszont másként látta, szerinte 10-11 fő volt a jellemző létszám.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Hónapos leállások

Azt az önkormányzat nem vitatta, hogy voltak tervezési hibák: két utcai kandelábert és a lépcsőket rosszul pozicionálták, ezek áttervezése kényszerszüneteket okozott a Pentának. A kivitelező 132 ilyen napot tartott nyilván, ezzel szemben az önkormányzat a műszaki ellenőrök szakvéleménye alapján 42 napot ismert el a két említett hiba elhárítására, további két, a Penta által hivatkozott tételt egyáltalán nem tartott indokoltnak. Arra az önkormányzat semmilyen elfogadható magyarázatot nem kapott, hogy 2017. november közepétől 2018. január végégig, a szokatlanul enyhe idő ellenére miért nem dolgoztak egyáltalán, illetve minek tudható be a novemberig eltelt 63 munkavégzés-mentes nap.

A kivitelezés során a műszaki ellenőrök többször felhívták a figyelmet a munkavégzés hiányosságaira, hibáira, így a munka- és balesetvédelmi szabályok betartására, az építési napló pontos vezetésére, a műszakitartalom-változások miatti árkülönbözet kimutatásokra és a jelentős lemaradásra. Az építkezés ezek hatására sem gyorsult fel vagy lett szabálykövetőbb. De a fura állítások sem erősítették a Penta iránti bizalmat. „2017. december 5-én a kivitelező állítása szerint téli állagmegóvást végeztek, ezzel szemben a helyszíni bejáráson kiderült, hogy a födém védelme sem készült el” – idézte fel a beruházásról készült összefoglaló.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

A már említett márciusi tárgyaláson nem sikerült megegyezni az akadályoztatásban töltött napok számáról, sem a Penta kifizetéséről, amely 25 százalékos készültséget jelentve kérte az első, 106 milliós résszámla teljesítését. Hajdu a beruházás befejezése érdekében való garanciavállalásként az utalást a félkész állapothoz kötötte. Abban sikerült szóban megállapodniuk, hogy a Penta el fogja érni a 40 százalékos készültséget a résszámla utalásakor, az átadási dátumot pedig kitolják május 31-re. Írásba azonban már nem sikerült foglalni, ehhez szerződést kellett volna módosítani, a Penta tulajdonosa azonban nem jelent meg a március végi képviselő-testületi ülésen. A cég jelen lévő képviselője arra sem tudott választ adni, mikorra tudják befejezni az épületet. Hajdu március 29-én felszólította a Pentát, közölje az határidőt, amit képesek betartani, ezt a tulajdonos azzal küldte vissza, új ütemtervre akkor számítsanak, ha a teljesítési igazolást megkapják a 25 százaléknyi munka elvégzéséről.

A Penta az ismételt polgármesteri felszólításra küldött április 9-i viszontválaszában bejelentette a munkavégzés felfüggesztését, a munkaterületről való levonulást. Közölték, nekik nem róható fel a késedelem, abban a tervezés és megrendelő időhúzása a hibás, amely szerződést szeg azzal, hogy nem adja ki a teljesítési igazolást. Ha megkapják, visszaadják az egyébként önkormányzati tulajdonú munkaterületet a kerületnek. Ezek után az április testületi ülésen esély sem maradt a kiegyezésre, Hajdu emlékeztetett arra, a Penta tulajdonosa azt ígérte neki, 25-30 ember dolgozik majd az építkezésen, ehelyett 3-5 embert láttak január óta. „Ez így több év alatt sem fog megépülni. Egy év alatt azt se tudták elhitetni, hogy meg tudják építeni a rendelőt. Olyat vállaltak el, amit nem tudnak teljesíteni. Ekkora mértékű károkozást nem lehet elfogadni” – mondta a polgármester, és a képviselő-testület egy ellenszavazattal, 14 – jobbról-balról egyaránt érkező – szavazattal döntött a szerződés felbontása mellett. Független igazságügyi szakértőt is felkértek az elkészült objektum értékének meghatározására a Pentával való elszámolás érdekében, továbbá jogi szakértőt is a RUP által végzett okozott kár megállapítására, és ha indokolt, a szükséges büntető feljelentés megtételére.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

Pénz se motivál

A vizes vébé után az is kiderült, hogy a Penta Industryt a megrendelő anyagi ösztönzése sem tudja felpörgetni. A szinkronúszó helyszín bontásának felgyorsításáért az 5 milliárd felett nettó 78 millió forintot kapott, hogy a szerződésben vállalt szeptember 30. helyett szeptember 15-re állítsa helyre az eredeti állapotot a Városligetben. Ezt se szeptember közepére, de az eredeti határidőre, szeptember végére se tudja teljesíteni. (A vizes vébén egyébként 2012–2014 közötti anyacége, a Penta Általános Építőipari Kft. 2 milliárddal lekörözte korábbi leányvállalatát. A Nagy Gábor Lajos (2011–2015 között a Penta Industry egyik gazdája) tulajdonában álló társaság többedmagával összesen 7,6 milliárdos megbízást kapott. A direkt36 ehhez hozzátette, hogy Orbán Viktor édesapjának cége is feladatot kapott tőlük. A Dolomit Kft. szolgáltatásait a Margitsziget csapadék-és szennyvízhálózatának 5 milliárd forintba került cseréje során vette igénybe a Penta.)

A XV. kerületi önkormányzat és a Penta Industry közötti elszámolásra bizonyára bírósági végzés fog pontot tenni, erre számít a városvezetés is. Ez évekbe telhet, addig tovább díszítik félbetört téglák, törmelékek, állványdarabok és a növekedő gaz a városház melletti torzót.

Figyelmébe ajánljuk