Egerészölyv támadt egy mezőtúri kerékpárosra

  • narancs.hu
  • 2024. június 22.

Lokál

A fiókáit védelmezhette. 

Egy kerékpárosra támadt egy egerészölyv a Mezőtúrt Kétpóval összekötő út mentén a minap – írja a szoljon.hu

„Földeket művelek arrafelé, rendszeresen kerékpározok oda határszemlére. A napokban is így tettem, kényelmes tempóban kerekeztem a városból a kis település felé” – emlékezett vissza Draskovits Dénes. A mezőtúri férfivel a hetes és nyolcas kilométerkő között, egy fákkal sűrűn szegélyezett útszakaszon egyszer csak nem várt dolog történt. 

„Hangot nem hallottam, egyszer csak hátulról valami a fejemről lesodorta a sapkámat. Nem mondom, hogy nem lepődtem és döbbentem meg, felnéztem és akkor láttam a fejem felett elszálló nagy madarat, mint kiderült: egerészölyvet. Majdnem elestem a biciklimmel.

A madár aztán még többször vijjogva felém támadott, igyekeztem vele szembe helyezkedni, de ő mindig hátulról akart felém, nekem szállni”

– idézte fel a kissé ijesztő történetet. A férfi, arra gondolt, hogy biztosan a rikító sárga mellénye és sapkája ingerelte az állatot. És ekkor az is eszébe jutott, hogy két évvel ezelőtt, ugyanazon a szakaszon hasonló eset történt vele. 

 
Egerészölyv (Buteo buteo) a Pest vármegyei Csobánka környékén április 21-én.
Fotó: MTI/Kovács Attila
 

A lap szerint arról lehetett szó, hogy a szülőmadár a fióka védelme érdekében megpróbálja minél előbb a fészektől távolabb terelni vagy elijeszteni az arra gyalogosan, illetve kerékpárral közlekedőket.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.