Ez a kép tökéletesen visszaadja, mi történt Kelet-Európában 2018. január 7-én, vasárnap

  • narancs.hu
  • 2018. január 7.

Lokál

Repül a fa.

 

false

 

Fotó: egy olvasónk

A páratlan fotót egy olvasónk küldte, és szerintünk ha ezer év múlva a történészek és szociológusok meg akarják majd tudni, mivel múlatták az emberek Kelet-Európában az időt 2018. január 7-én, vasárnap délután, akkor ez a kép nagy segítségükre lesz.

Feltéve, ha képesek lesznek értelmezni.

Ha egyáltalán képesek lesznek meglátni a képen a repülő fát.

Erről jut eszünkbe, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Vállalat szombattól kezdte meg az utcára került, megunt fenyőfák begyűjtését. Ez saját bevallásuk szerint „nem mindennapi logisztikai feladat”, ugyanis mintegy félmillió tűlevelűt szednek össze a fenyőfajáratok.

A fákat a kukák mellé vagy a 250 kijelölt gyűjtőhely egyikére lehet kitenni, de úgy, hogy ne legyenek útban sem a járdán, sem az úttesten.

És mi lesz szegény párákkal? Először is felaprítják őket, majd a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek, így

végül fűtési hővé vagy villamos árammá alakulnak.

 


Figyelmébe ajánljuk