Felelős medvehagymagyűjtésre hívja fel a figyelmet a Mecsekerdő Zrt.

  • narancs.hu
  • 2022. február 28.

Lokál

Néhány szabályt be kell tartani, mert gyűjtése fokozott terhelést jelent az erdei ökoszisztéma számára.

A hegyek középső és magasabb régióiban, lombos erdőkben, főként a bükkösökben, a hűvösebb északi oldalakon, völgyekben előforduló medvehagyma levele kizárólag nem védett területeken gyűjthető, saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb 2 kilogramm mennyiségben – hívja fel a figyelmet gyógynövény szezonjának kezdetén a Mecsekerdő Zrt.

M?r szedik a medvehagym?t Zala megy?ben

 
Lassan itt a szezon, lehet medvehagymát gyűjteni. Fotó: MTI/Varga György

A Baranya megyében gazdálkodó társaság közleményében jelezték, hogy a jellegzetes fokhagyma-illatú, vér- és vesetisztító gyógynövény gyűjtése fokozott terhelést jelent az erdei ökoszisztéma számára, mindezt azonban felelős erdőlátogatással jelentősen csökkenthetjük.

Felhívták a figyelmet arra, hogy tovább tud élni, lélegezni, táplálkozni és táplálékot raktározni a talajban megbújó hagymájában a medvehagyma, ha két leveléből csak az egyiket szedjük le,

és elkerülhetjük az erdő talaján élő, számos védett lágyszárú növény letaposását, ha a kijelölt turistaútvonalakról nem térünk le.

A tájékozódást és a különböző besorolású területek azonosítását a Mecsekerdő honlapján közzétett térkép, illetve a mobiltelefonról is elérhető "Erdőtérkép" alkalmazás segíti.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kereskedelmi célú gyűjtéshez az erdőgazdálkodó engedélye szükséges.

Érdemes újra meg újra elmondani, hogy vigyázzunk, mert látszatra könnyen összetéveszthető levele a gyöngyvirágéval, ami viszont mérgező.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.