Last minute Balaton – Így nyaraljunk a magyar tengernél

  • Gera Márton
  • 2018. június 10.

Lokál

„Lassan olcsóbban fogsz nyaralni Ibizán, mint a Balatonon” – olvasható egy Facebook-csoportban, amely balatoni szálláshelyek fellelésére szerveződött. Sokan persze az ellenkezőjéről győzködik a tagokat: okos szervezéssel aránylag olcsón is tudunk a Balatonnál nyaralni.

A megfelelő szállás felkutatásával kezdődik minden. Ha magánszállásra vágyunk, még csak véletlenül sem a nagyobb szálláskereső portálokon érdemes kutakodni. A legjobb kiadó nyaralókat és apartmanokat a nem túl modern balatoniszallas.hu-n találhatjuk, ahol az összes város és község magánszállásai között keresgélhetünk. Közvetlenül foglalni nem lehet, a régi módszerhez kell folyamodni, és felhívni a tulajdonost. A Facebookon is érdemes körülnézni, több csoport is szerveződött a balatoni szállások megtalálására, a legnagyobb közülük a Balatoni szállások névre hallgat, és itt sokszor last minute is kínálnak kiadó nyaralókat.

Egy fő egy balatoni éjszakát általában 3000–5000 forintból hozhat ki a magánszállásokon, egy négyfős család pedig 8000–18 000 forint között bérelhet apartmant. Minden esetben számolni kell az idegenforgalmi adóval, ez személyenként és éjszakánként a legtöbb balatoni településen további 400–500 forint. Ha nem érezzük mindenáron szükségét annak, hogy közvetlenül a tó mellett legyen a szállásunk, kereshetünk kiadó házat a Balatonhoz közeli településeken, ahol sokszor izgalmasabb ajánlatokba futhatunk bele. A tó déli partjától húszpercnyi autóútra lévő, Fonyódhoz közeli Buzsákon például 2007 óta fogadja a vendégeket a Szalmaház; a vendégházhoz tartozó kis kert végében teázó működik, ahol alkonyatkor filmeket vetítenek, a vendéglátók pedig olykor közös főzéseket rendeznek. Ha legfeljebb négyen megyünk, a házat 18 000 forintért tudjuk kivenni egy éjszakára. A Balatonlellétől hat kilométerre fekvő Látrányban is remek szállásra akadhatunk: a szimplán csak Erdőszéli házikónak nevezett vendégház valóban az erdő szélén, egy horgásztó mellett található. A személyenként 3500 forintért kibérelhető házból ráadásul rálátni a közeli Füzes-tóra. A Balaton északi partján, szintén nem messze a tótól található egy köveskáli vendégház, ahonnan remek kilátás nyílik a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkra. A Gyümölcsöskert Vendégház lakói számára olykor lovaglást is szerveznek, a négyfős apartmant pedig 17 000 forintért lehet kivenni.

A magánszállásoknál is olcsóbbak a kempingek. Több balatoni kemping saját stranddal is rendelkezik, így strandbelépőre már nem kell külön áldozni. Ma közel 50 kisebb-nagyobb kemping található a tó körül, a legtöbbjükben 1000–2000 forint a sátorhely, sok helyen azonban az áramért és az autóparkolásért külön kell, jellemzően pár száz forintnyi felárat fizetni éjszakánként. A kempingekben bérelhető bungalók vagy lakókocsik viszont jóval drágábbak, főszezonban éjszakánként 15 000–40 000 forint a tarifa.

Szabad vs. fizetős

A költségeinket a strandbelépő is megdobja, a Balaton körül egyre nehezebb szabad­strandot találni. Pár éve még a déli part számított a szabadstrandolók biztos célpontjának, sok déli település azonban átvette az északi városok és községek önkormányzatainak gyakorlatát, és fizetőssé tette a strandjait (erről lásd: „Egyszer mindenki bejön”, Magyar Narancs, 2017. május 25.). Az északi parton szinte kuriózumnak számít az örvényesi szabad­strand, amely nem a felszereltségével hódít, hanem a panorámájával, remekül rálátni ugyanis a közeli Tihanyi-félszigetre. Az északi nyaralók kedvelt célpontja a két tihanyi szabadstrand – a gödrösi és a somosi is –, ide még a balatonfürediek is rendszeresen átugranak, ha nem akarnak fizetni a strandolásért. Bár ingyenes, a félsziget bejáratánál található gödrösi strand nem éppen a legjobb választás: közvetlenül a forgalmas autóút mellett fekszik, ezért kifejezetten veszélyesnek számít, és árnyékos részeket sem könnyű találni.

Az északi parton több szabadstrand nincs is, de egyes fizetősök komoly extrákkal csábítanak. A vonyarcvashegyi Lidó évek óta magabiztosan hozza a legjobb balatoni strandoknak járó ötcsillagos Kék Hullám Zászló minősítést. Az árnyékos területek mellett homokos, napernyős partszakasz fogadja a strandolókat, de van itt vízisípálya, gyerekeknek kialakított medence, és 200 forintért az óriáscsúszdán is mehetünk egy menetet. A felnőttbelépő 900 forint, a gyerekek és a nyugdíjasok 500 forintért strandolhatnak. Nagyjából egyórányi autóútra van innen a csopaki strand, amely szintén előkelő helyen szokott szerepelni a balatoni mezőnyben. Fél kilométeres partszakasz, napozóstég és ingyenes wifi várja a fürdővendégeket, a létesítmény ráadásul 0–24-ben üzemel. És még annyit sem kell fizetni, mint Vonyarcvashegyen: a felnőttek 800 forintért, a gyerekek és a nyugdíjasok 500-ért mehetnek be.

Noha a fizetős strandok a déli parton is egyre szaporodnak, itt azért még mindig könnyebb szabadstrandot találni. A fonyódi központi strandot két éve fizetőssé tették, de egyre többen kezdik felfedezni a déli part egyik legjobb ingyenes strandját, a szomszédos bélatelepit. Ez a strand sincs messze a főúttól és a vasútvonaltól, de kerítéssel védik, így a kisgyerekek is nyugodtan játszadozhatnak a területén. Hasonlóan népszerű a tó nyugati csücskében található keszthelyi városi strand, amely leginkább arisztokratikus jellegével tűnik ki a kínálatból. A 19. században épült fürdőház – némi helyreállítást követően – ma is üzemel; úgy tudjuk innen megközelíteni a tavat, ahogyan az eleink tették száz évvel ezelőtt. Az élményért felnőttként 890 forintot, gyerekként 560 forintot kell fizetni.

A fizetős strandokon 400 forint alatt sehol sincs felnőttjegy, a balatonfüredi Esterházy strandon azonban 1150 forintot is elkérnek. A legtöbb strand az elmúlt években elkezdte bevezetni a napi és a csak egyszeri belépésre jogosító belépőt: az előbbi pár száz forinttal drágább, de ezzel ki-be járhatunk, így nem vagyunk rákényszerítve, hogy a helyi büfékben étkezzünk. Gyerekekkel a családi napijegy lehet a legkedvezőbb választás: a két felnőtt és két gyerek belépésére jogosító konstrukciót 1500 és 2200 forint közötti áron kínálják a tó körül. A legtöbb strand reggel 8-kor nyit és kora este zár, ám ez nem jelenti azt, hogy csak e két időpont között csobbanhatunk. A legtöbb helyen jelzik is, hogy saját felelősségre, de ingyen be lehet jönni a nyitvatartási időn kívül is.

Titkos szegletek

Aki nemcsak a tóban, de a helytörténetben is elmerülne, annak kapóra jöhet a Hosszúlépés. Járunk? csoport, amely évek óta szervez tematikus sétákat a Balaton-parti településeken is. A séták már májusban indulnak, és 4000–5000 forintba kerülnek. A Biblioterápia a Festeticsekkel keretében a keszthelyi Festetics-kastély olyan szegleteibe juthatunk el, ahová egyszerű földi halandóként nem lenne lehetőségünk. De van sétájuk Tihanyban is; ez sötétedés után indul, és a Tihanyi Bencés Apátságot fedezhetjük fel a hivatalos záróra után.

A fürdőzésre nem alkalmas időben jól jöhet egy kis hajózás. Legyünk bárhol is a tó körül, valószínűleg könnyen elérhetjük a Balatoni Hajózási Zrt. 15 menetrendi hajójáratát, de ennél – vagy a Szántód–Tihany közötti kompozásnál – is izgalmasabb, ha a Keszthelyről induló nosztalgiajáratot választjuk, amely Badacsonyba szállítja utasait. A másfél órás úton a Helka névű, 125 éves hajóval utazhatunk, majd Badacsonyban tölthetünk el egy jó órát, hogy végül visszahajózzunk a kiindulópontra. A járat csak szerdánként közlekedik, a felnőtteknek 2700, míg a gyerekeknek 1800 forintba kerül a jegy.

Bár az elmúlt évtizedekben a multiplexek kiszorították a kertmozikat, maradt még néhány hely, ahol a szabad ég alatt vetítenek. Nyaranta a Balatonnál fél tucat kertmozi üzemel, de közülük szinte biztosan a fövenyesi a leghangulatosabb. A filmválaszték ugyan szokványosnak mondható, főleg közönségfilmeket és blockbustereket vetítenek (idén a Lajkó – Cigány az űrbennel nyitnak június elején), ám a helyszín kárpótol mindenért. Az északi parti Balatonudvari családi vállalkozásként üzemelő kertmozijában délelőtt bábelőadásokat tartanak gyerekeknek, sőt, itt még esőben is vetítik a filmeket, ha a rossz idő ellenére is van közönség.

Több új Balaton-környéki múzeum nyílt az utóbbi években, ilyen például a magát közösségi térként definiáló Pegazus, amely Szentbékkállán vetette meg a lábát, és igyekszik időszaki tárlatokkal vonzani a nyaralókat. Az időszaki kiállítások ingyenesek, és közben megkóstolhatjuk a Pegazus helyi alapanyagokból készült ételeit is. Tihanyban található a Balatoni Limnológiai Intézet, itt zajlanak a Balatonnal kapcsolatos biológiai kutatások. Az intézet monitorozza például a tó vízminőségét, de múzeumként is funkcionál; 17 akváriumában a Balatonban élő összes halfajtát szemügyre vehetjük. Egyedül nem mehetünk be, csak csoportosan, előzetes foglalással. Az ár meglehetősen borsos, csoportonként 30 000 forint, de minden év júliusában tartanak egy napot, amikor bárki ingyenesen beléphet az intézet falai közé. Ha pedig Balatonfüreden járunk, érdemes felkeresni a tavaly ősszel felújított zsinagógát, ahol márciustól már kiállítás is fogadja a látogatókat. Olyan zsidó származású tudósok életművét mutatja be, akik ma is hatással vannak az életünkre.

 

Nevesincs halbüfé

Egyre több a kísérletező kedvű vagy a hagyományos fogásokat profin elkészítő étterem a tó körül. Az elmúlt évek egyik legszimpatikusabb vállalkozása a zánkai Neked Főztem büfé, amely 2015-ben kezdte el újraértelmezni a strandbüfé fogalmát. Helyi alapanyagokból készítenek friss szendvicseket, hamburgereket, és az árak sem szálltak el, a legtöbb fogást 2000 forint alatt megkaphatjuk. Azóta Alsóörsön is lett egy Neked Főztem, Zánkán pedig feljebb a faluban gasztrokocsmát is nyitottak. Hasonló vonalon mozog, csak éppen a déli parton, a balatonfenyvesi A Konyhám, amely tavaly nyitott. A strandbüfék sűrűjében található, ám nagyon mást csinál, mint a többiek. Tavaly házi burgerekkel és tésztákkal kísérleteztek, de volt reggeli is, helyben sütött croissant-nal, és nem volt olyan fogás, amit 2500 forint alatt ne lehetett volna megkapni.

Aki helyi halra vágyik, immár nem kell beérnie holmi pocsék keszeggel vagy rossz minőségű ponttyal. Bár a 7-es főút mellett van, nem könnyű ráakadni az egyik legjobb helyi halbüfére, amely Bélatelep és Balatonfenyves között félúton, a régi diszkó mellett található. A helynek neve sincsen, az unalomig ismert sörpadokon lehet itt falatozni, de a halakat frissen készítik, és néhány ezer forintból a teljes család jóllakhat. Ha pedig az északi parton keresnénk jó halsütőt, akkor Szigliget felé érdemes venni az irányt, mert itt található Oszi Bácsi Keszegsütödéje. Ebédidőben végeláthatatlan sorok alakulnak ki, ami nem meglepő, elvégre a tulajdonos még mindig maga szerzi be a halat, amit kézzel pucol, hogy ne törjön el a teste.

A közel és távol legjobb balatoni pizzát a fenyvesi Robinson Pizzériában sütik; darabja 1000–1500 forint, és bár nem a vékony tésztás olasz változatot készítik, friss alapanyagokból dolgoznak, a tésztát helyben gyúrják, ami a Balatonon még mindig kuriózum. Ha pedig már itt vagyunk, érdemes átbiciklizni a szomszédos Florida Fagyizóba, ahol a Balaton-part egyik legmeggyőzőbb fagylaltját készítik. Mivel a balatonmáriafürdői fagylaltozót az utóbbi időben egyre többen kezdik felfedezni, sokszor hosszú sorok kígyóznak a különleges gombócokért. Van francia krémes fagyi és csilis csokis is.

Figyelmébe ajánljuk