Napi jó hír: 25 képviselő-testület módosította helyi szociális rendeletét a TASZ közbenjárására

  • narancs.hu
  • 2018. január 9.

Lokál

A szervezet szerint a leginkább rászorulókat zárták ki a szociális ellátásokból.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) négy megyében támadott meg ötvenöt olyan rendeletet, amelyekkel a helyi önkormányzatok a leginkább rászoruló embereket zárták ki a szociális ellátásokból. A megyei kormányhivatalok több esetben is igazat adtak a TASZ-nak, és felhívásaik alapján az utóbbi fél évben huszonöt képviselő-testület módosította helyi szociális rendeletét, adta hírül a szervezet.

A TASZ álláspontja szerint ugyanis jogellenes például a szociális ellátások igénybevételéhez feltételként szabni, hogy az igénylőnek rendezett legyen a lakókörnyezete. Emiatt olyan abszurd feltételek teljesülését is vizsgálhatja egy önkormányzat, mint hogy

  • a kertben lévő fűfélék magassága meghaladja-e a 15 centimétert,
  • a tűzifát “rendezett formában felhalmozva” tárolják-e a kertben.

Ezért négy megyében, összesen 55 település szociális rendeletének 76 rendelkezését támadta meg a jogvédő szervezet 2017-ben. A legáltalánosabb gyakorlat szerint a rendes települési támogatást - ami leginkább a lakhatási  támogatást jelenti - kötik az önkormányzatok rendezett lakókörülményhez. A TASZ véleménye szerint ezek a szabályok nemcsak az emberi méltóságot és a magánszféra tiszteletben tartásához való jogot sértik, hanem az egyenlő bánásmódhoz való jogot is azzal, hogy éppen a leginkább rászorulókat zárják el a támogatás igénybevételétől az ilyen jellegű feltételek.

false

 

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A TASZ beadványaiban hangsúlyozta, hogy sem az aktív korúak támogatását, sem a rendkívüli települési támogatásokat nem lehet a rendezett lakókörülményekhez kötni. Sem a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű emberektől, sem a létfenntartási gondokkal küzdő emberektől nem vonhatóak meg szerintük ezek a támogatási formák. Győr-Moson-Sopron megye, Komárom-Esztergom megye és Veszprém megye kormányhivatala részben egyetértett a TASZ érveivel, ezekben a megyékben a települések 25 esetben változtattak a kormányhivatalok felhívása alapján helyi rendeleteiken. Bár Pest megyében is bőven akadnak a TASZ szerint jogellenes szabályozások, a Pest Megyei Kormányhivatal eddig egyik érvükkel sem értett egyet. Itt az eljárás még nem zárult le.

“Nagyon örülünk, hogy a megyei kormányhivatalok többségében egyetértenek velünk, és továbbra is küzdünk a büntető szemléletű szociálpolitikai intézkedések, a szociális jogok ezen új értelmezése ellen”- mondta el Boros Ilona, a TASZ Egyenlőség Projektjének munkatársa.

Figyelmébe ajánljuk