Szálka a szemben: az Auróra küzdelme az önkormányzattal

Lokál

A kerületi jegyző egy zavaros közlemény szerint bezáratta, de a hivatalos tájékoztatást erről csak napokkal később küldte meg – mindenesetre a józsefvárosi közösségi tér és civil központ egyelőre nyitva van. Az aurórások megszokták a vegzálást, most is optimisták. Ám az underground helyeknek egyre nehezebb Budapesten.

„Az Auróra egyszerre vendéglátóhely, szórakozóhely és olyan társadalmi vállalkozás, amely civil és aktivista szervezeteket köt össze, infrastruktúrát ad, segíti a közösségépítést, az együttműködést. Lényege a részvétel, a szolidaritás, és az egészhez a vendéglátó tevékenység adja a financiális hátteret. Sajnos a mi példánk azt mutatja, hogy annak, aki ilyesmivel próbálkozik ma Magyarországon, folyamatos hatósági és önkormányzati vegzálásban és akadályoztatásban lesz része” – mondja Schönberger Ádám, a korábban a Király utcai (többször, s immár végleg bezáratott) Sirályt működtető, most az Aurórát fenntartó Marom Egyesület vezetője. Ezzel együtt is meglepte a jozsefvaros.hu-n július 16-án, hétfőn különösebb előzmény nélkül megjelent, az Auróra és a Corvin Club bezáratását bejelentő közlemény. A bezáratás jogi alapjáról a héten nem kapott tájékoztatást az Auróra, így az előre betervezett hétfői szünnapon kívül nyitva voltak. Közben a VIII. kerületi önkormányzat közleményének állításait sorban cáfolták, de Schönbergerék hosszú jogi hercehurcára számítanak, és ha végül is kiderül, hogy a hatóságoknak nincs jogi alapjuk bezáratni a helyet, az ilyen akciókkal hosszú távon ellehetetleníthetik az Aurórát.

Nyitva tartja magát

Nyitva tartja magát

Fotó: Sióréti Gábor

Hétköznapi propaganda

Az Auróra 2014-ben nyílt meg az Observer médiafigyelő cég egykori székhelyén, és jelenleg olyan civil csoportok működnek benne, mint a Láthatatlan Tanoda, a Közélet Iskolája, a Budapest Pride vagy a Roma Sajtóközpont. Az ilyen civil központként működő, nem ritkán baloldali-liberális szellemiségű közösségi helyek a 2010-es évek eleje óta elveszítették a városvezetés bizalmát – erről korábban a Corvin Áruházból kitett, éppen költöző Müszi alapítói meséltek nekünk –, de az Aurórának több is van a rovásán: nemcsak vállalja a társadalmi aktivizmus ügyét, hanem a hely a 2017. áprilisi józsefvárosi időközi képviselőválasztáson a független Bolba Márta melletti kampány bázisa volt.

Tavaly tavasszal, a CEU melletti tüntetések idején pár hét alatt az Auróra politikai céltáblává vált: március közepén a szélsőjobbos Identitesz által rendezett Stop Operation Soros! nevű konferencián a szélsőjobboldali British National Party korábbi vezetője, a kelet-közép-európai paramilitáris szervezetekkel, Magyar­országon Toroczkay Lászlóval barátkozó és fajvédő lovagrendet szervező Nick Griffin arról beszélt, hogy a drogkereskedelemről, cigánybűnözésről és a baloldali fiatalok találkozóhelyeként ismert Auróra Soros György eszköze arra, hogy egy szivárványszínű kisebbségi szövetség aláássa a nemzetet. (Griffint azóta nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették és kitiltották Magyarországról.) A nemzetközi szélsőjobboldali sajtóban ekkor kezdett forogni az Auróra neve. Tavaly május 1-jén a Hatvannégy Vármegye fiataljai vették fel a Griffin által elejtett fonalat, és Stop Soros!-matricákkal és stencilekkel dekorálták ki az Auróra bejáratát, amivel saját közleményük szerint Soros nemzetellenes tevékenységére hívták fel a figyelmet, és Gulyás Márton Sándor-palotai festékes akciójára válaszoltak. A múlt év június 10-én a kender ipari hasznosításáról szóló programon 30 rendőr szállta meg az Aurórát, és másnap délig maradtak. Száz vendég ellenőrzése után 15 főt állítottak elő, a hivatalos rendőrségi közlemény szerint „kábítószergyanús növényi anyagot, tablettát” foglaltak le; sajtóhírek szerint 2 gramm marihuánát találtak két embernél, a 444 szerint egyikük gyógyíthatatlan betegsége miatt, tünetei enyhítésére használta a szert. A razzia után beindult a Fidesz kommunikációs gépezete: az Auróra innentől a „Soros drogtanyája”, „ellenzéki junkietelep” neveket kapta a kormánymédia fiatalosnak hazudott szegleteiben (a Pesti Srácok annak idején előbb adott hírt az Auróra bezáratásáról, mint ahogy a hivatalos közlés eljutott az üzemeltetőkhöz). Az akkoriban éppen rendpárti imázsát építő Kocsis Máté vezette kerület a razzia után két héttel rendelte el a hely bevételtermelő egységeinek bezárását: az Auróra Kioszkot „közbiztonsági okokból”, az Auróra Kertet vendéglátói-kereskedelmi engedély hiányában. Mindkét döntést vitatta az Auróra, de a Kertet végül bezárták, ugyanis az ott lévő épület alapterülete egytized négyzetcentiméterrel meghaladja a helyi építési szabályzatban foglaltakat – igaz, erre a két hónapig tartó engedélyeztetési eljárás során az önkormányzat egyszer sem hivatkozott. A túl nagy épületet le kell bontani, a vita már csak azon megy, hogy mikor. Az Auróra Kioszk bezáratásának jogszerűtlenségét viszont előbb a budapesti kormányhivatal, majd a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is megerősítette, csekély mennyiségű kábítószer birtoklása vagy fogyasztása ugyanis nem alapozhatja meg szórakozóhelyek bezáratását. A Kioszk októberben újra ki is nyitott. A bevételkiesés nehéz helyzetbe hozta az Aurórát, a túlélésüket végül egy crowfounding kampány biztosította, de így is el kellett bocsátaniuk alkalmazottakat.

Keménykednének

Ebben a helyzetben jelent meg Józsefváros hivatalos honlapján az önkormányzat sajtóirodájának közleménye, amely szerint a hatóság elrendelte az Auróra Kert és az Auróra Kioszk bezáratását. Ez nem csak azért furcsa, mert a Kert már rég zárva van. A zavaros szöveg szerint az önkormányzat úgy látja, miután a kormányhivatal és a bíróság elutasította az Auróra fellebbezéseit, újra lett jogalap a bezáratásra. Az Aurórának továbbá, nem világos, miért, igazolnia kellene az ingatlanhasználat jogcímét, úgy esetleg kinyithat; de a jövőben csak 6 és 22 óra között lehet nyitva. A szöveg több durva állítást tesz a „rosszhiszemű”, „jogsértő”, az önkormányzatot „megvezető és félrevezető” Marom Klub Kft.-ről, amely „nem volt jogosult eljárni”. Az Auróra cáfolta az önkormányzat állításait és helyreigazítást kért az oldal szerkesztőitől – hiába. A frontok megmerevedtek, az Auróra megkereséseire az önkormányzat nem reagált. „A közleménynek és az önkormányzat kommunikációjának van egy statáriális eljárás jellege: adott egy felfokozott helyzet, amire azonnali megoldás kell, a hatóság intézkedik, és ezt a polgárok tudomására hozza. Ehhez képest az, hogy az érintett megkapta-e a tájékoztatást, részletkérdés. Érdekes egybeesés az is, hogy az új józsefvárosi polgármestert, a fideszes Sára Botondot éppen egy hete választotta meg a kerület” – mondja erről Schönberger. Úgy tudjuk, a választás előtti hetekben az Auróra utcában fokozott volt a hatósági jelenlét, közteresek táboroztak le a hely bejáratánál. Az önkormányzat és a kormánymédia kommunikációjának visszatérő eleme egyébként, hogy a környékbeli lakosok életét megkeseríti az Auróra. Schönberger erről azt mondja, a viszony se nem jobb, se nem rosszabb, mint más belvárosi kocsmáknál: egyeseket zavar, másoknak tetszik, sokakat pedig nem érdekel a kérdés; ők minden­esetre próbálnak a környékbeliek szempontjai­ra figyelni.

A lakossági bejelentés szálért érdemes rövid kitérőt tenni. Az Auróra Facebook-oldalán a bezárás híre után bukkant fel „Egres Béla” és „Csongrádi Eszter”, akik kommentjeikben maguknak követelik az Auróra bezáratásának dicsőségét, és a razzia előtti lakossági bejelentést. Mindezt azért tették, hogy újra rend legyen a szerintük főként a háborút is megélt nyugdíjasok lakta kerületben. A két név nem ismeretlen a magyar nyilvánosságban, noha nem biztos, hogy a személyek valóban léteznek. 2013 óta jönnek elő különböző kormánypárti petíciókkal, illetve azok zavarba ejtő paródiájával: fenyegettek már meg diákokat fociultrák nevében, előszeretettel érvelnek különböző levelekben, petíciókban a nőkre is kiterjedő kötelező sorkatonai szolgálat és új különadók bevezetése mellett, szerveztek békemenetet a CÖF nevét jogtalanul használva, de visszaéltek a Fidelitas nevével is. Azt, hogy önkéntes világmegváltókról, felbérelt trollokról vagy valamilyen gigantikus médiahackeről van szó, nem most fogjuk eldönteni; a héten viszont a közösségi médiában feltűnt egy „önkormányzati rendelet” az Auróra bezáratásáról – a kamucímről küldött hamis dokumentumot szerkesztőségekhez is eljuttatták, emiatt a jegyző (az igazi) vizsgálja a feljelentés lehetőségét. A jegyzőt egyébként mi is kérdeztük az Auróra bezárásáról, de választ nem kaptunk.

*

A lapzártánk előtti órákban jutott el az önkormányzat hivatalos értesítése az Auróra üzemeltetőihez a bezárásról. Ebből kiderül: a bezárás indoka az önkormányzat szerint az, hogy a ház bérleti szerződése 2014. július 1-jén kelt, a szerződő Marom Klub Kft.-t viszont július 2-án jegyezték be, ezért ír az önkormányzat félrevezetésről és jogsértésről, és álláspontjuk szerint a szerződés emiatt érvénytelen. Az Auróra jogszerűen bérli az ingatlant az osztrák tulajdonostól, akivel korrekt viszonyt ápolnak, négy éve fizetik a bérleti díjat, és mindkét fél érvényesnek tekinti a megállapodást – mondta el Schönberger Ádám. Az Auróra képviseletében a Helsinki Bizottság beadja a keresetet a felülvizsgálat iránt. Álláspontjuk szerint a Kioszk a döntésig mindenképpen nyitva lehet, de szinte biztosra veszik, hogy azután is.

Underground bástyák

Az önkormányzat a múlt hétfői közleményben tájékoztatott a Corvin Club bezáratásáról is, és a hely szerdán már nem is nyitott ki. A Corvin Clubban június végén razziázott a rendőrség, hét embert állítottak elő – a Club közlése szerint a 690 vendégből –, kettőt kábítószer-kereskedelem gyanújával. Az önkormányzat a közbiztonság fenntartására hivatkozva azonnali hatállyal bezáratta a helyet. Vagyis pontosan úgy járt el, ahogy az Auróra Kioszk esetében tavaly – erről az eljárásról állapította meg utóbb a kormányhivatal és a bíróság, hogy jogszerűtlen. A Club a döntés ellen fellebbez, szerinte a közbiztonság fenyegetettsége nem valósult meg, a klub személyzete, a vendégtéren kívül eső részek nem érintettek a bűncselekményben. Kerestük a Club vezetését, de ők elzárkóztak a beszélgetéstől. Egyik közleményükben mindenesetre igyekeznek leválasztani a Corvin Club ügyét az Auróráéról: „Törekedjünk arra, hogy ne mossák össze a Corvin Club ideiglenes bezárását más kerületi helyek bezárásának hírével, mert a helyek tevékenységi köre és profilja nem megegyező.”

A civil szervezeteknek, alkotóműhelyeknek, szabadegyetemnek helyet adó Müszinek ugyanebből az épületből tavaly nyáron kellett kiköltöznie öt év után, mert a tulajdonos megemelte a bérleti díjat. Az épület tulajdonjogait gyakorló Corvin Áruház Ingatlanhasznosító Kft. az önkormányzattal karöltve és mintegy negyedmilliárd forintos támogatás mellett az idén kezdte meg az áruház teljes felújítását – elképzelhető, hogy a hasznosításról szóló tervekbe nem illeszkedtek a szórakozóhelyek. Megjegyzendő: a Müszi kicsit más profillal, kisebb helyen, de tovább működik Müszi
Közért néven a VII. kerületi Izabella utcában.

A szintén józsefvárosi szövetkezeti presszónak és közösségi háznak, a Gólyának helyet adó ingatlant is idén érte utol a városfejlesztés úthengere. A tulajdonos eladta a házat, a Gólya egy Orczy úti ingatlanba költözik, de marad a kerületben. Az egyik szövetkezeti tag az Indexnek júniusban azt mondta: korrekt viszonyt ápolnak az önkormányzattal, a kérdés most az, az új hely kialakításával kapcsolatos kérdésekbe mennyire akarnak beleszólni. A Dürer Kert szintén az ingatlan hasznosítása miatt nézhet nehéz idők elé: az Ajtósi Dürer soron lévő ingatlanról a napokban derült ki, hogy NER-közelbe, pontosabban Garancsi István érdekeltségébe került a Dürer Befektetési Kft.-n keresztül. A düreresek hosszú távra terveznek, de a 24.hu úgy tudja, hogy az új szerződések szerint 30 napos felmondási idővel bármikor ki lehet tenni a bérlőket, így őket is. Mindenesetre a Liget-projekt előrehaladtával az ingatlan drasztikusan fel fog értékelődni, főleg akkor, ha van alapja azoknak a pletykáknak, hogy luxusszállodát terveznek felhúzni a területre.

Figyelmébe ajánljuk