Szlávik: Azok töltsék együtt a karácsonyt, akik együtt élnek

  • narancs.hu
  • 2020. december 14.

Lokál

Idén el kell engedni a vidéki rokonság látogatását.

A járvány jelenlegi állásához kell tartanunk magunkat, azaz „lehetőleg a legkisebb társaságban karácsonyozzunk, ez pedig a családunk.” – idézi a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosának nyilatkozatát a 24.hu. A szakember szerint felesleges létszámkeretekről beszélni,

azok töltsék együtt az ünnepet, akik együtt élnek, idén el kell engedni a vidéki rokonság látogatását.

Nagyon nagy veszélyt jelenthet akár a gyermekünk, aki tünetmentesen vészeli át a betegséget, akár magunk, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a betegség 80 százalékban tünetmentes vagy enyhe tünetekkel jár – fogalmazott Szlávik János, aki kérdésre kiemelte: minél kevesebben ünneplünk együtt, annál jobb. A kisgyerekekkel pedig nagyon kell vigyázni.

Szlávik János a karácsonyi előtti tesztelésről azt mondta, hogy ezzel csökkenthető a veszély, de az nem szüntethető meg teljesen. „Nem mondhatom azt, hogy nem csökkenti a veszélyt, hiszen csökkenti. Ezek a tesztek, a gyorstesztek öt-hat-hét napig pozitívak.” Ezt az ablakot ki tudom emelni a fertőzésveszélyből, és marad nekem egy-két nap. Az az egy-két nap, amíg a teszt előtt vagyok és mondjuk holnapra leszek pozitív. És akkor holnap sajnos már fertőzhetek – tette hozzá.

Szlávik János szerint a jelenlegi számok nem indokolják, hogy valamilyen „őrült” szigorúságot vezessenek be a következő időszakban. Németországban már más a helyzet, ahol most „bezárkóznak”, hiszen az ő számaik nagyon rosszak. 

Németországban szerdától teljes zárlatot vezetnek be. A nem létfontosságú üzletek, az iskolák és a napközik bezárásáról, illetve a köztéri alkoholtilalom bevezetéséről is megegyezett Angela Merkel a tartományi vezetőkkel.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.