Szombaton Radnóti Miklós is botlatókövet kap

Lokál

Gunter Demnig a Pozsonyi út 1. előtt süllyeszti a járdába az emlékezőkövet. Vele beszélgettünk.

Szerte Európában immár több mint 69 ezer Stolperstein, vagyis járdába illesztett botlatókő őrzi a holokauszt áldozatainak emlékét utolsó lakhelyük előtt. A projekt gazdája, Gunter Demnig kölni képzőművész a héten megfordul többek közt Veszprémben, Debrecenben, Szentendrén, és végül Budapesten süllyeszti járdába emlékező macskaköveit. Az utolsó a sorban Radnóti Miklósé lesz – a kőletételre a Pozsonyi út 1. előtt kerül sor szombaton, 11.30-kor.

A művészt Ljubljanában értük el telefonon – ízelítő a vele való beszélgetésből, amely a ma megjelent Narancsban olvasható:

Magyar Narancs: Van olyan német város, ahol a mai napig sem engedélyezik a botlatókövet?

Gunter Demnig: Néha előfordul, Münchenben például mindig. Itt egyenesen tilos közterületen botlatókövet elhelyezni. Magánterületen viszont nem tilthatják meg, úgyhogy bevett gyakorlatunkká vált Münchenben, hogy a közterület és a magánterület határán helyezzük el a követ, gondosan ügyelve, hogy ne lógjunk át a város tulajdonában álló részre. Eddig több mint 200 követ fektettünk így le, és folytatni fogjuk. A város egy másik koncepciót követ. De ez csak Münchenben van így, Németországban összesen 1270 közösségnek vannak kövei, és egyre újabbak és újabbak jelentkeznek.

false

 

Fotó: MTI/Kallos Bea

MN: Münchenben miért ütköztek ellenállásba?

GD: A helyi ortodox zsidó közösség vezetője azért ellenezte a dolgot, mert meglátása szerint, ahogy a nácik eltaposták az áldozataikat, úgy most a járókelők taposnak rá ezekre a kövekre. Én meg úgy látom, hogy tiszta őrület ez a párhuzam, hiszen a nácik nem lépegettek senkire, ők egyszerűen meggyilkolták az áldozataikat. De van olyan német város, ahol az ortodoxok egyetértenek velünk, ám a liberális közösség szemében szálkák vagyunk: ez történt például a Weser folyó partján fekvő Hamelnben. Többnyire azonban fordítva szokott lenni.

Köves Gábor interjújának teljes szövege a ma megjelent, friss Magyar Narancsban olvasható.

Figyelmébe ajánljuk