Szombaton Radnóti Miklós is botlatókövet kap

Lokál

Gunter Demnig a Pozsonyi út 1. előtt süllyeszti a járdába az emlékezőkövet. Vele beszélgettünk.

Szerte Európában immár több mint 69 ezer Stolperstein, vagyis járdába illesztett botlatókő őrzi a holokauszt áldozatainak emlékét utolsó lakhelyük előtt. A projekt gazdája, Gunter Demnig kölni képzőművész a héten megfordul többek közt Veszprémben, Debrecenben, Szentendrén, és végül Budapesten süllyeszti járdába emlékező macskaköveit. Az utolsó a sorban Radnóti Miklósé lesz – a kőletételre a Pozsonyi út 1. előtt kerül sor szombaton, 11.30-kor.

A művészt Ljubljanában értük el telefonon – ízelítő a vele való beszélgetésből, amely a ma megjelent Narancsban olvasható:

Magyar Narancs: Van olyan német város, ahol a mai napig sem engedélyezik a botlatókövet?

Gunter Demnig: Néha előfordul, Münchenben például mindig. Itt egyenesen tilos közterületen botlatókövet elhelyezni. Magánterületen viszont nem tilthatják meg, úgyhogy bevett gyakorlatunkká vált Münchenben, hogy a közterület és a magánterület határán helyezzük el a követ, gondosan ügyelve, hogy ne lógjunk át a város tulajdonában álló részre. Eddig több mint 200 követ fektettünk így le, és folytatni fogjuk. A város egy másik koncepciót követ. De ez csak Münchenben van így, Németországban összesen 1270 közösségnek vannak kövei, és egyre újabbak és újabbak jelentkeznek.

false

 

Fotó: MTI/Kallos Bea

MN: Münchenben miért ütköztek ellenállásba?

GD: A helyi ortodox zsidó közösség vezetője azért ellenezte a dolgot, mert meglátása szerint, ahogy a nácik eltaposták az áldozataikat, úgy most a járókelők taposnak rá ezekre a kövekre. Én meg úgy látom, hogy tiszta őrület ez a párhuzam, hiszen a nácik nem lépegettek senkire, ők egyszerűen meggyilkolták az áldozataikat. De van olyan német város, ahol az ortodoxok egyetértenek velünk, ám a liberális közösség szemében szálkák vagyunk: ez történt például a Weser folyó partján fekvő Hamelnben. Többnyire azonban fordítva szokott lenni.

Köves Gábor interjújának teljes szövege a ma megjelent, friss Magyar Narancsban olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.