Tíz centi hó is eshet szombaton

  • narancs.hu
  • 2023. december 2.

Lokál

A legmagasabb hőmérséklet egy és 18 fok között várható. 

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, emellett az éjszaka kialakult köd, pára is fokozatosan megszűnik szombaton, írja a Kiderül.hu

Sokfelé várható eső, zápor, ami északnyugat felől egyre nagyobb területen – nagyjából a Pécs-Miskolc vonalig – havas esőbe, havazásba vált.

Északnyugaton a friss hóréteg síkvidéken meghaladhatja az 5, a magasabban fekvő területeken akár az 5-10 centimétert is.

Átmeneti időre néhol ónos eső előfordulhat, sőt helyenként zivatar is kialakulhat.

Késő délutántól nyugat felől csökken a csapadékhajlam. Eleinte északnyugaton az északnyugati, délkeleten a déli szelet erős lökések kísérhetik. Napközben az északnyugatira, nyugatira forduló légmozgás többfelé erős, az Észak-Dunántúlon időnként viharos lesz, és ott a magasabban fekvő helyeken hófúvás is előfordulhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 18 fok között valószínű, északnyugatról délkelet felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket. Késő estére mínusz 3 és plusz 8 fok közé hűl le a levegő, a keleti határvidéken lesz a melegebb, számolt be a portál. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.