Többé nem jelennek meg politikai karikatúrák a New York Times nemzetközi kiadásában

  • narancs.hu
  • 2019. június 11.

Lokál

A döntésben szerepet játszhatott az április végén megjelent antiszemita gúnyrajzot övező felháborodás.

Nemzetközi kiadásában sem közöl többé politikai karikatúrát a The New York Times. Ezt az amerikai napilap vezetősége jelentette be kedden.

A lapvezetés közölte: már legalább egy éve fontolgatja, hogy a nemzetközi kiadást a belföldihez igazítja, amely már évek óta nem közöl politikai karikatúrákat. Elemzők azonban rámutatnak, hogy a döntés egy hónappal azt követően született meg, hogy a liberális napilap egy erősen vitatott, antiszemitának minősített és nemzetközi visszhangot is kiváltott karikatúrát közölt április végén.

Április végén a lap a nemzetközi kiadásában olyan karikatúrát tett közzé, amely Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt ábrázolta, amint vakvezető kutyaként – Dávid-csillaggal a nyakában –  vezeti a fekete szemüveget és kipát viselő Donald Trump amerikai elnököt. A gúnyrajz kiváltotta a többi között Izrael ENSZ-nagykövetének rosszallását is. Danny Danon akkor megjegyezte, hogy a lapnak "számot kell adnia antiszemita karikatúrájáról". Az izraeli diplomata azt hangoztatta, hogy "az antiszemitizmusért mindenkit meg kell büntetni, lett légyen szó az ENSZ-ről, politikai felelősökről, újságírókról, politikai szakértőkről vagy professzorokról".  Az újság akkor bocsánatot kért, elismerve, hogy a rajz sértő és "antiszemita kliséket tartalmaz". A. G. Sulzberger, a lap főrészvényese és vezetője felelősségre vonási eljárást indított a karikatúra készítője, Antonio Moreira Antunes ellen és egyúttal mélyreható változtatásokat ígért a lapszerkesztésben is.

Patrick Chappatte, a lap egyik sztár-rajzolója a saját internetes oldalán kedden sajnálkozásának adott hangot a lapvezetés döntése miatt. Mint írta: egyetlen karikatúra miatt hosszú évek munkája vész kárba. A gúnyrajz közlését ő is megengedhetetlennek tartotta, mint fogalmazott: "ennek nem lett volna szabad megjelennie a világ legjobb újságjában". Ugyanakkor aggodalmait is megfogalmazta a sajtószabadság esetleges sérülése miatt. "Talán el kellene kezdenünk aggódni. Fellázadni. A sajtó karikaturistái szabadságban születnek, és amikor e szabadság veszélybe kerül, akkor ez őket is veszélyezteti" – írta Chappatte.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.